A cukorbetegség meglepő jelei: bőrviszketés és erekciós zavarok is utalhatnak rá

Olyan különös panaszok is felhívhatják a figyelmet a cukorbetegségre, amelyeket a legtöbben talán nem is kötnének össze ezzel a betegséggel.

A diabéteszként is ismert cukorbetegség egy olyan anyagcserezavar, melynek során a szervezetben nem termelődik kellő mennyiségben a vércukorszint és a sejtek cukorfelvételének szabályozásában kulcsszerepet játszó hormon, az inzulin, vagy pedig nem hat megfelelően. Kétféle típusát különböztetjük meg, az inkább (de nem kizárólagosan) fiatalokat érintő formát 1-es típusú cukorbetegségnek, míg az inkább időseket érintőt 2-es típusú diabétesznek nevezzük. A 2-es típusú diabétesz diagnózisában kevés segítséget nyújtanak a jellegzetes tünetek, mivel ezek teljesen hiányozhatnak is, illetve az is gyakori, hogy szűrővizsgálat, vagy más okból végzett kivizsgálás deríti ki a betegség fennállását. Vannak ugyanakkor olyan meglepő panaszok, amelyek felhívhatják a figyelmet erre az állapotra még úgy is, hogy azokattalán nem társítanánk a cukorbetegséghez. A Healthline cikke alapján ezekből válogattunk néhány meglepőt.

Romló, vagy akár javuló látás

Nem csak homályos látás jelentkezhet, hanem átmenetileg javulhat is a látás (pl. idősek esetén az olvasószemüvegre sem lesz szükség). Ennek oka, hogy a megemelkedett vércukorszint befolyásolja a szemlencse alakját.

Gyakori viszketés – különösen lábon és altesten

A megemelkedett vércukorszint okozta érkárosodás csökkentheti a vérkeringést a végtagokban. Ez kiszáríthatja a bőrt, ami viszketéshez és hámláshoz vezethet. Sokszor konkrét bőrelváltozást nem fedezhetünk fel az érintett területen, a isszatérő viszketés ugyanakkor felhívhatja a figyelmet a problémára.

viszketés, női felsőtest
A bőrviszketés az egyik tipikus tünet lehet. Fotó: Getty Images

Szexuális zavarok

A merevedési zavar a cukorbetegség egy másik lehetséges tünete. Ez jellemzően a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő férfiakat érinti, megnehezítve számukra az erekció elérését. A probléma oka, hogy a magas vércukorszint károsítja az idegeket és az ereket, amelyek a péniszbe szállítják a vért. Szexuális zavarok egyébként nőknél is előfordulhatnak ebből az okból, esetükben a diabétesz alacsony izgalmi állapotot és nem megfeleő nedvesedést eredményezhet.

Szájszárazság

Bárkinél előfordulhat szájszárazság, a cukorbetegeket azonban sokkal gyakrabban érinti, mivel a magas vércukorszint csökkenti a nyáltermelést. A betegség kezelésére szolgáló gyógyszerek mellékhatásai fokozhatják ezt a tünetet.

Sötét, bársonyos foltok a bőrön

A nyaknál, hónaljban vagy hajlatokban kialakuló barnás-fekete, megvastagodott bőr gyakran az inzulinrezisztencia jele – ami a cukorbetegség előszobájának tekinthető. Míg ennek az acanthosis nigricansként ismert bőrproblémának genetikai vagy hormonális okai is lehetnek, első körben tanácsos lehet a vércukrunkat megmérni, ha ezeket észleljük magunkon. A magas vércukorszint hatására fokozódik a bőrsejttermelődés, a melanin hatására ezen bőrfoltok pedig sötétebbek lesznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!