A cukorbetegség előfutára

A cukorbetegséget megelőző prediabétesz ugyan még egy visszafordítható állapot, azonban komoly odafigyelést követel meg az érintettektől. Fontos tehát időben felismerni a problémát.

A ma már népbetegségnek számító cukorbaj nemcsak a beteg egész életet forgatja fel fenekestül, hanem olyan súlyos következményekkel, szövődményekkel is jár, mint a végtagvesztés, a trombózis, a stroke és a szívinfarktus. A lappangva kialakuló 2-es típusú cukorbetegséghez vezető hosszú úton több állapot is megjelenik, mint például az emelkedett éhomi glükózszint, a csökkent glükóztolerancia és az inzulinrezisztencia .

A betegséget megelőző állapot, azaz a prediabétesz során, bár a szervezet inzulintermelése még működik, a vércukorértékek már megemelkedtek. Ezek még nem érik el a 2-es típusú cukorbetegség határát, ellenben jelentősen megnövelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Amennyiben pedig az egészségtelen táplálkozás, a helytelen és mozgásszegény életmód tartósan megmarad, visszafordíthatatlanul kialakul a diabétesz.

Mikortól beszélünk prediabéteszről?

A probléma persze elkerülhető: mint szinte minden betegség esetében, a hangsúly itt is a megelőzésen van. Ehhez azonban tudni kell, hol vannak a határok, mert ez alapján lehet tenni a betegség súlyosbodása ellen, ráadásul a különböző stádiumok is eltérő kezelést igényelnek.

A prediabétesz során a vércukorértékek már magasabbak
A prediabétesz során a vércukorértékek már magasabbak

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a prediabéteszes állapot fennállását az éhomi vércukorérték 6,1-6,9 mmol/l közötti intervallumban határozta meg. Az Amerikai Diabetes Társaság szerint azonban ezt a határértéket csökkenteni kell, mivel a szövődmények közül a stroke és a szívinfarktus kockázata már 5,6 mmol/l felett megjelenik. Így tehát ettől a szinttől érdemes az állapotot prediabétesznek tekinteni, egyben fokozottan figyelni kell a szív és az érrendszer egészségére is.

Gyanús panaszok

Ahogy kezdetben az alattomosan kialakuló cukorbetegség, úgy a prediabétesz sem mutat egyértelmű tüneteket, de vannak bizonyos jelek, amikre érdemes odafigyelni. Ilyen lehet a fáradtság, az intenzív szomjúság, a túlzott vizelési inger, az étkezés után 2-3 órával hirtelen fellépő fokozott étvágy. Ezek együttes fennállása esetén érdemes kivizsgálást kérni, továbbá bizonyos rizikófaktorok - túlsúly, mozgásszegény életmód, 45 év feletti életkor, inzulinrezisztencia, PCOS , családi kórtörténetben előforduló cukorbaj - mellett rendszeresen meg kell jelenni a szűrővizsgálaton.

A prediabéteszes esetek 40 százalékánál 5 éven belül kialakul a diabétesz. Részletek itt.

Szerencsére a prediabéteszes fázisban még speciális diétával és mozgásterápiával javítani lehet a szervezet inzulinérzékenységén, ráadásul ez nemcsak a vércukorszintet csökkenti, hanem a súlyfelesleget is. Mindazonáltal az is előfordulhat, hogy már gyógyszerek alkalmazása is szükséges lehet. A cukorbajt megelőző állapot diagnózisa éppen ezért kiemelt jelentőséggel bír, ugyanis ilyenkor még könnyebb és eredményesebb a kezelés. A kialakult cukorbetegség viszont jóval drasztikusabb életmódbeli változtatásokat igényel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!