Korai jelek, hogy a vesék nem működnek megfelelően – Ezeket a panaszokat ne hagyd figyelmen kívül

A vesebetegség sokáig rejtve maradhat, mivel a legtöbb tünetét általában nem tulajdonítjuk a vesékhez. Mutatjuk azt a 10 figyelmeztető jelet, amelyek időben felhívhatják a figyelmet a problémára. Ha ezeket tapasztalod, érdemes minél előbb utána járni, hogy mi állhat a hátterükben.

A krónikus vesebetegség sokáig tünetmentes maradhat, ezért az érintettek többsége nem is tud róla.

Veseproblémák tünetei

Mutatjuk, milyen figyelmeztető jelei lehetnek annak, ha valakinek nem működnek jól a veséi.

1. Kevesebb energia vagy koncentrációs nehézségek

A veseműködés jelentős romlása méreganyagok és salakanyagok felhalmozódásához vezethet a vérben. Emiatt az érintettek fáradtnak, gyengének érezhetik magukat, és nehezebben tudnak koncentrálni. A vesebetegség egyik szövődménye a vérszegénység, amely szintén gyengeséget és kimerültséget okozhat.

2. Alvászavarok

Ha a vesék nem szűrik megfelelően a vért, a méreganyagok a véráramban maradnak, ahelyett hogy a vizelettel távoznának, ez pedig megnehezítheti az alvást. Az elhízás és a krónikus vesebetegség között kapcsolat mutatható ki, és az alvási apnoé is gyakoribb a vesebetegek körében, mint az átlagos népességben.

3. Száraz és viszkető bőr

Az egészséges vesék számos fontos feladatot látnak el: eltávolítják a salakanyagokat és a felesleges folyadékot, segítik a vörösvértest-képződést, hozzájárulnak a csontok egészségéhez, valamint fenntartják a megfelelő ásványianyag-egyensúlyt a vérben.

A száraz és viszkető bőr az ásványianyag- és csontanyagcsere-zavar jele lehet, amely gyakran kíséri az előrehaladott vesebetegséget. Ez akkor alakulhat ki, amikor a vesék már nem képesek megfelelően szabályozni a vér ásványianyag- és tápanyagszintjét.

Mitől viszkethet a bőr?

A viszketés számos egyéb probléma is lehet, ezekről itt írtunk bővebben.

4. Gyakoribb vizelési inger

Ha valaki úgy érzi, hogy a szokásosnál gyakrabban kell vizelnie, különösen éjszaka, az a vesebetegség egyik jele lehet. A vesék szűrőrendszerének károsodása ugyanis fokozott vizelési ingert okozhat. Ugyanakkor ez húgyúti fertőzés vagy férfiaknál prosztatamegnagyobbodás tünete is lehet, ezért nem szabad egyből levonni a következtetést.

5. Vér a vizeletben

Az egészséges vesék normál esetben visszatartják a vérsejteket, miközben kiszűrik a salakanyagokat a vizelet képződése során. Ha azonban a vese szűrőegységei károsodnak, ezek a vérsejtek „átszivároghatnak” a vizeletbe. A vizeletben megjelenő vér nemcsak vesebetegségre, hanem daganatra, vesekőre vagy fertőzésre is utalhat.

Ismeretlen személy tart egy WC felé, kezében egy WC-papírral.
Ne hagyjuk figyelmen kívül a vizeletben bekövetkező változásokat. Fotó: Getty Images

6. Habzó vizelet

A túlzott mennyiségű buborék vagy hab a vizeletben, különösen akkor, ha többszöri öblítés után sem tűnik el, fehérje jelenlétére utalhat. Ez a hab hasonlíthat arra, amit tojás felverésekor látunk, mivel a vizeletben leggyakrabban megjelenő fehérje, az albumin ugyanaz a fehérje, amely a tojásban is megtalálható.

7. Tartós duzzanat a szemek körül

A vizeletben megjelenő fehérje a vese szűrőrendszerének korai károsodására utalhat. Ilyenkor a fehérje a szervezetben maradás helyett a vizeletbe jut. A szem körüli duzzanat annak a jele lehet, hogy a vesék jelentős mennyiségű fehérjét veszítenek.

8. Duzzadt boka és lábfej

A veseműködés csökkenése nátriumvisszatartáshoz vezethet, ami a bokák és a lábfejek duzzanatát okozhatja. Az alsó végtagok ödémája ugyanakkor szívbetegségre, májbetegségre vagy a lábak vénáinak krónikus problémáira is utalhat.

9. Étvágytalanság

Ez egy nagyon általános tünet, de a csökkent veseműködés következtében felhalmozódó méreganyagok egyik oka lehet az étvágy csökkenésének.

10. Izomgörcsök

A károsodott veseműködés elektrolit-egyensúlyzavarokhoz vezethet. Az alacsony kalciumszint és a nem megfelelően szabályozott foszforszint például hozzájárulhat az izomgörcsök kialakulásához.

A vesebetegség kockázati tényezői

Ha magas vérnyomás, cukorbetegség, a családban előfordult veseelégtelenség, vagy 60 év feletti életkor miatt az esetünkben fokozott a vesebetegség kockázata, fontos, hogy évente szűrővizsgálaton vegyünk részt. Ehhez általában két értéket néznek a szakemberek: az eGFR azt mutatja meg, hogy a vesék percenként mennyi vért tudnak megtisztítani a salakanyagoktól, az uACR-ből pedig a vizeletbe kiürülő albumin és kreatinin aránya derül ki.

„A vesebetegségnek számos testi jele lehet, de az emberek gyakran más problémáknak tulajdonítják ezeket” – mondta Dr. Joseph Vassalotti, a National Kidney Foundation (NKF) vezető orvosigazgatója. „A vesebetegségben szenvedők általában csak a nagyon előrehaladott stádiumban tapasztalnak tüneteket, amikor a vesék már elégtelenül működnek, vagy amikor nagy mennyiségű fehérje jelenik meg a vizeletben. Ez az egyik oka annak, hogy a krónikus vesebetegségben szenvedőknek mindössze 10 százaléka tud a betegségéről.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.