Négy tünet, amely vesekőre utalhat: a vizelet színe is árulkodó lehet

Bár a vesekövek legtöbbször maguktól kiürülnek a szervezetből, addig is rengeteg kínzó panaszt okozhatnak azonban. Lássuk, mely tünetekről ismerhető fel a probléma.

A vesekövesség sokakat érintő probléma: becslések szerint az emberek 5-10 százalékánál is kialakulhat életük során. A vesekövek kristályos anyagú, kemény képződmények, amelyek a vizeletben kicsapódó vegyületekből állnak össze a vesemedencében. Méretük széles skálán mozog, hiszen lehetnek egészen apróak, mint egy homokszem, de képződhetnek borsószem, sőt, olykor akár golflabda nagyságú kövek is – egy időben egyszerre több is, akár mindkét vesében. A kövek jelenléte ugyanakkor önmagában nem feltétlenül okoz panaszokat. Mindaddig, amíg a vesemedencében maradva nem gátolják a vizelet szabad elfolyását, teljesen tünetmentes lehet a vesekövesség.

veseultrahang, orvosi vizsgálat
A húgyutakban vándorló vesekövek erős fájdalmakat okozhatnak. Fotó: Getty Images

A vesekő okozta panaszok

Probléma ugyanis jellemzően inkább abból származik, ha egy-egy nagyobb kő elmozdul, és elkezd a húgyutakban vándorolni. A veséből a húgyvezetéken át a húgyhólyagba vezet a vándorló kő az útja, majd onnan a húgycsövön át tud kiürülni a szervezetből. Ez idő alatt számos panaszt kiválthat, különösen, ha elakadva a vizelet elfolyását is akadályozza. Ha egy nagyobb kő a húgyvezeték szűkületeiben beékelődik, hirtelen jelentkezhet éles vagy szúró, görcsös, szinte bénító erejű fájdalom az érintett vese oldalán, amely az ágyék és a comb felé is kisugározhat – ezt nevezzük veseköves rohamnak vagy vesegörcsnek. A hullámzó erősségű fájdalom néhány napig is fennállhat. Amint aztán a kő bejut a húgyhólyagba, általában gyorsan enyhül.

Ami a további tüneteket illeti, a vesegörcshöz hányinger és hányás, valamint láz és hidegrázás is társulhat. A vándorló vesekő felsértheti a húgyutak nyálkahártyáját, aminek nyomán megváltozhat a vizelet színe, abban vér jelenhet meg. Ezenkívül a vizeletürítést szintén fájdalom és égő érzés kísérheti, az elzáródás következtében pedig vizeletürítési nehézségek is felléphetnek. A vizeletpangás következtében számolni kell továbbá a húgyúti fertőzések fokozott kockázatával is, amire a vizelet zavarossá és bűzössé válása hívhatja fel a figyelmet.

Miután a vesekő elérte a húgyhólyagot, legtöbbször magától távozik a vizeleten keresztül. A hólyagból való kijutása már jóval kisebb fájdalommal jár, mint amit a beteg a roham idején átélt.

A veseköves roham tünetei:

  • erős, kisugárzó deréktáji fájdalom
  • láz és hidegrázás
  • hányinger, hányás
  • vizeletürítési panaszok, véres vizelet (hematuria)

Hogyan kezelhető a vesekövesség?

Mint azt a Clevelandi Klinika összefoglalójában olvasható, a 6 milliméternél kisebb átmérőjű kövek az esetek 90, a 6 milliméternél nagyobbak az esetek 60 százalékában konzervatív terápia mellett is gond nélkül végig tudnak haladni a húgyutakon. Mindent egybevetve veseköves panaszok esetén ötből négy betegnél elegendő a gyógyszeres fájdalomcsillapítás és görcsoldás, valamint a bőséges folyadékpótlás, amíg a problémát okozó kő kiürül a szervezetből. Nagyobb méretű, önmaguktól távozni nem képes kövek esetén ugyanakkor egyéb orvosi beavatkozásra lehet szükség. Egyes kövek lökéshullámokkal is szétzúzhatok, ritkábban pedig endoszkópos műtétre (ureteroszkópia) vagy laparoszkópos sebészeti beavatkozásra is szükség lehet.

Összességében elmondható, hogy vesekövességre utaló tünetekkel javasolt mihamarabb orvoshoz fordulni, ha pedig a vesegörcs elviselhetetlen mértékű fájdalmat okoz, akkor sürgősségi ellátást igénybe venni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!