Több pénzzel az infarktus ellen (2)

Milliárdokról szó sem lehet, csak kompromisszumos megoldásról. Ma tárgyalnak a kardiológusok kéréséről.

A lap értesülése szerint elfogadta az egészségügyi tárca a kardiológusok érvelését, több pénzt adnak a szívinfarktust megelőző eljárásokra. Az orvosok azért tiltakoztak, mert szorosan fogott költségkeretből kellett elvégezniük az infarktust megelőző beavatkozásokat, sok betegnek ezért várnia kellett. Hetekre előre tudják csak bejegyezni az infarktus küszöbén álló betegeket arra a beavatkozásra, amelynek segítségével el lehet kerülni a betegséget. Ha bekövetkezik az infarktus, akkor már életet kell menteni, s ilyenkor már nem számít a pénz, miközben sokszor már nem tudnak segíteni. A szívrohamok mintegy harmada halálos.

Merkely Béla , a Magyar Kardiológus Társaság intervenciós munkacsoportjának vezetője szerint azért is veszélyes kivárni az infarktust, mert ha el tudják is kezdeni a kezelést, minden negyedik beteget akkor is harminc napon belül elveszítenek. Nem mindegy az sem, hogy az infarktusnál vérhígító gyógyszert kap a beteg, vagy az úgynevezett "stentet", értágító ballont, amit már a világon mindenhol használnak, de az előzőnél 18, az utóbbinál 7 százalék az újbóli infarktus esélye. Az egészségügyi tárca újabb forrásokat ígér. Kovács Attila , a tárca államtitkára szerint a kért két-három milliárdról egyelőre nem lehet szó, de kompromisszumos megoldást keresnek. A lap információja szerint a vezetők ma ülnek asztalhoz az ügyben.

2007-06-20 08:04

Forrás: Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.