Rózsa György stroke-kal került kórházba – a Balatonban fürdőzve lett rosszul

Rózsa György nyaralás közben kapott stroke-ot, éppen amikor a Balaton vizében fürdött. Szerencsére többen is meghallották a segélykiáltását, és a mentők is gyorsan kiértek.

Rózsa György a Storynak számolt be arról, hogy pár hónappal ezelőtt stroke-ot kapott, mikor lányával és unokájával fürdőzött a Balatonban.

„Csilla mondta, hogy a kisfiával kimennek a partra, én viszont még a vízben maradtam. Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” - emlékezett vissza a 77 éves műsorvezető.

Rózsa György
Rózsa György 2024 decemberében. Fotó: MTI/Lakatos Péter

„Többször is megpróbáltam, de mindig visszaestem, és mindig vizet nyeltem. Annyi erőm még maradt, hogy odakiabáltam partra a lányomnak, hogy »Csilla, segíts!«. Ő azonnal beugrott a vízbe, segítségért kiáltott, így azok is észlelték a bajt, akik közel voltak hozzám, és kihúztak a vízből. Köhögtem, és sok víz is visszajött.”

A mentők tíz perc alatt a helyszínre értek, és a kaposvári kórházba szállították.

„Azonnal készítettek egy koponya CT-t, kiderült, hogy enyhe stroke-t kaptam. Azonnal megoperáltak, elkezdték oldani az elzáródást, stentet, azaz kis acél hálót kaptam a nyaki verőerembe" - mondta. Két napot töltött az intenzív osztályon, majd még kettőt a neurológián.

A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül, rövid idő alatt felépült.

A stroke az agy körülírt területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg fennálló vagy kedvezőtlen esetben véglegessé váló funkciókárosodása, amely úgy jön létre, hogy a kérdéses agyi régió vérátáramlása (perfúzió) és ilyen módon a szövetek oxigén- és tápanyagellátása valamilyen okból kifolyólag jelentősen lecsökken, vagy megszakad. Ennek leggyakoribb oka, ha az agyi erekben valamilyen akadály, például vérrög képződik. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!