Országos szűrés, lesújtó eredményekkel

Félünk. Félünk a betegségektől, ezért inkább nem megyünk orvoshoz. Néha talán eljutunk szűrővizsgálatokra. Akkor is többnyire a nők, a férfiak szemet hunynak egészségi állapotuk, esetleges panaszaik felett. Pedig a nemrégiben Magyar Szív Egyesület által elindított koleszterinkampány elsődleges eredményeiből nem az derül ki, hogy bármelyikünk is nyugodt lehetne.

Régóta tudjuk, a magyar lakosság általános egészségi állapota évről évre riasztóbb képet fest. Minden második ember túlsúlyos vagy elhízott, Európában dobogós helyen szerepelünk a szív- és érrendszeri megbetegedések statisztikájában, a halálozási adatokból kitűnik: az összhalálozás több mint 50 százalékáért felelős ez utóbbi betegségcsoport. Kutatási eredmények ma már egyértelműen bizonyítják, hogy a magas koleszterinszint meghatározó szerepet játszik az érelmeszesedés, a rettegett szívinfarktus és az agyi katasztrófák (stroke) kialakulásában. Pedig a normálistól eltérő koleszterinszint időben történő felismerésével és kezelésével csökkenthető lenne a szív- és érrendszeri megbetegedések veszélye.

A Magyar Szív Egyesület idén tavasszal országos koleszterin- és általános egészségügyi szűrővizsgálatokat hirdetett a magyar lakosság körében. Az általános egészségügyi szűrések elsődleges eredményei - bár a felmérés nem tekinthető reprezentatívnak, mert önkéntes volt a részvétel a szűréseken - mindenképpen komoly figyelmet érdemelnek. Csaknem 3000 résztvevőn végeztek egészségügyi szűrést (tesztcsíkos formában) és kérdeztek meg általános egészségi állapotukról, gyógyszerszedési szokásaikról, krónikus betegségeikről. Az eredményeket a GFK Piackutató Intézet dolgozta fel. Mint kiderült, a megkérdezettek több mint fele már emelkedett koleszterinszinttel rendelkezik (összkoleszterinszint 5 mmol/liter vagy felette). Túlsúlyos 43 százalékuk volt, a középkorúak közül minden negyedik ember szenved krónikus betegségben, és általánosságban elmondható, hogy minden korosztály sok gyógyszert szed.

A koleszterinszintünk nagyobb figyelmet érdemel

Az eredmények alapján kiemelhetjük, hogy a felmérésben résztvevők több mint a fele emelkedett) koleszterinszinttel rendelkezik (összkoleszterin 5 mmol/liter vagy e felett. Nincs különbség férfiak és nők között a koleszterinszint egészséges és magas arányait illetően, az életkor emelkedésével az emelkedett és a magas koleszterinszint értékek részarányai növekedést mutatnak. Míg 19 év alatti fiatalok csupán 14 százalékának magas a koleszterinszintje, addig a 30-39 éveseknél ez az arány már 38 százalékra emelkedik. A 40-59 évesek kategóriájában már közel minden második megkérdezett számolt be emelkedett koleszterinszintről. A résztvevők végzettsége szerint minden második felsőfokú végzettségűnek a normál értékek közé esik a koleszterinszintje.

Túl sok gyógyszert szedünk

Sajnos nem rajzolódik ki túl jó kép - egészségi állapotunkról - gyógyszerszedési szokásaink alapján sem. A válaszadók 56 %-a szed valamilyen gyógyszert rendszeresen. És ez az arány a kor előrehaladtával csak nő.

A túlsúlyosság, a sport és az életmód kérdése

Négy megkérdezettből három legalább a túlsúlyos kategóriába tartozik, az egészséges, normál súllyal rendelkezők aránya csupán 30%. Jó hír azonban, hogy a résztvevők egyre nagyobb figyel táplálkozási szokásaira és a rendszeres testmozgás szerepe is tovább nő az egészséges életmód témakörön belül.

A jelenlegi kutatás-felmérés során kialakult összképből - rossz általános egészségi állapotunkon túl - azonban már kiderül, hogy egyre többen vannak akik egészségesebben táplálkoznak, és nagyobb arányban vesznek részt egészségügyi szűréseken, így vállava felelősséget önmagukért. Az akarat már megvan. S a cél is. Joggal feltételezzük, hogy az eredmény sem várat magára túl sokat!

A teljes tanulmány megtalálható a www.koleszterinszint.hu weboldalon.

2007-06-21 12:15

Forrás: Weborvos

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.