A pocakjában növekvő kisbabája mentette meg a 29 éves nő életét

Az ultrahangos vizsgálaton nem csak születendő babáját láthatta először, hanem valami egészen mást is.

„Néha még most is elérzékenyülök, ha arra gondolok, hogy a kisbabámnak köszönhetem az életem” – mondta a BBC-nek a 29 éves Megan McQuade. A várandóssága 20. hetében járó kismama az interjúban azt is elárulta, férjével két éve próbálkoztak már a családalapítással, mikor az egyik tesztje pozitív lett.

„Madarat lehetett volna fogatni velem” – mondja, majd hozzáteszi, a terhességének nagyjából a hatodik hetében járt, mikor először láthatta születendő kisbabáját az ultrahangon. „Ez a pillanat azonban nem csak azért lesz örökké emlékezetes, mert először láttam a babámat, hanem azért is, mert a szonográfus ekkor fedezte fel az elváltozást a hólyagomon.”

A fiatal nő elmondta, mivel a szakember árnyékot látott a hólyagján, megkérte, mindenképp nézesse meg az orvosával. „Csakhogy annyira sok minden történt a vizsgálaton, és annyira boldog voltam, hogy a babánk egészséges, hogy a javasolt vizsgálatról meg is feledkeztem.” Mikor Megan másodszor volt ultrahangon, a szonográfus már nem csak ajánlotta, de egyenesen utasította őt, hogy keresse fel a kezelőorvosát.

Megan ezen a következő vizsgálaton tudta meg, hogy kezdeti stádiumban lévő hólyagdaganata van, amit csakis a terhességének köszönhetően vettek észre – a kismamának semmilyen árulkodó tünete nem volt. „Senkinek nem kívánom azt, amin ezután keresztül kellett mennem”.

A fiatal nőnek alá kellett vetnie magát egy speciális mintavételi eljárásnak, melynek keretében az orvosnak sikerült a tumort teljes egészében eltávolítaniuk. „És bár örültem annak, hogy a beavatkozás sikeres volt, rettegtem attól, mit tartogat számunkra a jövő. Az orvosok azt is kilátásba helyezték, hogy a kemoterápia miatt meg kell majd szakítanunk a terhességemet.”

Erre szerencsére nem került sor: mint kiderült, az orvosoknak teljes egészében, és még igen korai stádiumban sikerült eltávolítaniuk a daganatot Megan testéből. Miután világra hozza gyermekét, szükség lesz egy alaposabb (immár kamerával elvégzett) vizsgálatra is, hogy döntsenek a továbbiakról, de mindezek ellenére Megan kezelőorvosa bizakodó. A fiatal nő azt mondja, az orvosa szerint még az sem kizárt, hogy semmilyen kezelésre nem lesz szüksége.

Jelenleg az összes hólyagrák 5-20 százalékánál feltételezik, hogy a kiváltó ok valamilyen foglalkozási ártalom lehet (pl. szénipar, vegyipar stb.). A hólyagdaganatok kialakulásában szerepet játszhat még a dohányzás, az étkezés (pl. vitaminhány), korábbi kezelések (pl. kismedencei sugárterápia), a húgyutak/hólyag krónikus gyulladása. A betegség kialakulásában örökletes tényezők is szerepet játszhatnak: ha az elsőfokú rokonságban valakinek hólyagrákja volt, akkor a hozzátartozó kockázata kétszeres.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!