Kézis lányok a méhnyakrák ellen

Az Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott a Provident Kupa zárónapján a méhnyakrák megelőzésre hívta fel a figyelmet együttműködésben a Mályvavirág Alapítvánnyal.

Az október 12-i mérkőzés előtt Németh András szövetségi kapitány tanítványai arra hívták fel a figyelmet, hogy a méhnyakrák gyakori, fiatal nőket is érintő daganatos betegség, pedig ma már van lehetőségünk megelőzni. A Mályvavirág Alapítvány mezében hallgatták végig a Himnuszt, és a kezdődobást, az alapítvány létrehozója végezte el.

"Mind a sport, mind a betegségek megelőzése az egészséges életmód egy-egy alappillére. A Mályvavirág Alapítvánnyal együtt arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a magyar nők tudatosabban álljanak egészségük megőrzéséhez, járjanak rendszeresen szűrővizsgálatra, és fontolják meg a védőoltás lehetőségét . Hiszen a méhnyakrák azon kevés ráktípus közé tartozik, amit meg tudunk előzni" - hangsúlyozta Görbicz Anita, a magyar válogatott csapatkapitánya.

Görbicz Anita és Tóth Icó, méhnyakrákból gyógyult édesanya

A szűrővizsgálattal kimutatható és a betegség még korai stádiumban kezelhető. Védőoltással pedig a méhnyakrákot okozó HPV-fertőzések nagy része megelőzhető.

Mályvavirág Alapítvány

A Mályvavirág Alapítvány a méhnyakrákos nők gyógyulását támogatja, és a megelőzés tudatosításán dolgozik. Rehabilitációs programja segítséget nyújt a méhnyakrákműtéten átesett nőknek, hogy jelentősen javuljon az életminőségük. Klubtalálkozói lehetőséget biztosítanak a betegségből gyógyulóknak, hogy erőt meríthessenek egymás pozitív tapasztalataiból. Tájékoztató programjain, rendezvényein a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!