Alapítvány segíti a méhnyakrákos nőket

A most útjára induló Mályvavirág Alapítvány civil és nőgyógyász tagjai azon dolgoznak, hogy segítsék a méhnyakrákos nőket a visszailleszkedésben és felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára.

Ma már meg lehet előzni a méhnyakrákot, mégis több mint ezer nőnél diagnosztizálják évente hazánkban, ez az emlőrák után a második leggyakoribb rák a nők körében.

A méhnyakrákról és megelőzéséről , valamint támogassa a méhnyakrákos betegeket a lelki felépülésben és információval segítse őket a gyógyulás időszakában.

"Szeretnénk elérni, hogy minden nő felelősséget érezzen saját egészségéért, azért, hogy évente szánjon 10 percet a szűrésre, és aki csak teheti, éljen a megelőzés, a védőoltás lehetőségével" - hangsúlyozta Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány 32 éves elnöke, aki kétgyermekes anyaként néhány éve esett át a betegségen.

Kevesen tudják, hogy a méhnyakrákos nők megpróbáltatásai nem érnek véget a műtéttel és az azt követő kezeléssel. A műtét után a kismedencei működés teljesen megváltozik. A rehabilitáció ma még gyerekcipőben jár, kevés tájékoztatást kapnak a betegek. Mindezt lelkileg és fizikailag is fel kell dolgozni. Már számos olyan módszer és eszköz van azonban, ami segíthet a gyógyulásban, s amelyekre építve az Alapítvány egy rehabilitációs programot kíván összeállítani. Tóth Icó "Minden anyuka meggyógyul" című könyve az első mérföldkőnek számít ezen az úton.

"Az álmunk, hogy Magyarországon egyetlen nőt se veszítsünk el méhnyakrák miatt. Tudjuk, hogy hosszú ez az út, de minél többen dolgozunk ezen, annál közelebb kerülhetünk hozzá. A Mályvavirág mozgalmat azért hívjuk életre, hogy mindenki számára elérhetőek legyünk, bárki csatlakozhasson, aki szívesen tenne a megelőzésért vagy a betegek segítéséért a saját eszközeivel. Az elmúlt hónapokban méhnyakrákból meggyógyult nők jelentkeztek, hogyan tudnának segíteni. A debreceni klinikán a nőgyógyászat munkatársai mályvavirág-mezt terveznek, hogy nap, mint nap a méhnyakrák-megelőzés szimbólumaként viseljék."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.