Jelek, hogy a vesénk nem működik jól

A megfelelő veseműködés egész szervezetünk állapotának szempontjából kulcsfontosságú.

Méregtelenítenek, salaktalanítanak, segítenek eltávolítani a felesleges folyadékot, egyensúlyban tartják a sav-, kálium- és nátriumszintet. Ezenfelül összefüggenek a vérnyomással, a D-vitamin és a vörösvérsejtek termelésével is. Ezek miatt különösen fontos, hogy időben felismerjük, ha ez a fontos, páros szervünk esetleg nem működik úgy, ahogyan kellene.

Vesénk ideális esetben egy életen át méregteleníti szervezetünket, ám ha nem vigyázunk, könnyen kár keletkezhet benne. Ezt elkerülendő érdemes tisztában lenni azzal, mi árthat ennek a szervnek, ha pedig már megtörtént a baj, mihamarabb meg kell kezdeni a probléma kezelését. Ezek a leggyakoribb vesebetegségek!

Ödéma (súlygyarapodás, puffadás folyadékfelgyülemlés következtében)

A vesék egyik fontos feladata, hogy a szervezetben lévő salakanyagokat vizelet formájában eltávolítsák. Ha működésük lelassul vagy leáll, az folyadék-visszatartást eredményezhet, amitől a szövetek megduzzadnak, és vizesedhetnek például a végtagok , különösen a karok és a lábak.

A szokásosnál ritkább vizeletürítés

Minél több vizet tart vissza a szervezetünk, és minél több halmozódik fel a szövetekben, annál kevesebb távozik a szervezetből. Persze ha nincs vizesedés, egyszerűen csak keveset ittunk, az is lehet a ritka vizelés oka, ilyenkor egyszerűen csak folyadékpótlásra van szükségünk.

Állandó fáradtság, álmosság

A vesefunkciók fontos része, hogy egyenletesen tartják a hemoglobinszintet . Ha ezzel a folyamattal nincs minden rendben, az krónikus fáradtságot és csökkent energiaszintet okozhat.

A nem megfelelő veseműködés krónikus fáradtságot és csökkent energiaszintet okozhat
A nem megfelelő veseműködés krónikus fáradtságot és csökkent energiaszintet okozhat

Étvágytalanság, émelygés és zavaros gondolatok

Ezek a tünetek akkor jöhetnek elő, ha a vese méregtelenítő funkciói nem működnek megfelelően, és a szervezetben salakanyag kezd felhalmozódni. Ez zavart okozhat bizonyos szervek, például a gyomor vagy épp az agy működésében.

Emelkedő vérnyomás

Ha a vesékkel gond van, nem tudják kontrollálni a vérnyomást, az erős nyomás kitágítja az ereket, ami a vesék ereiben további károsodásokat is okozhat.

Szívritmuszavarok

Ha az abnormális veseműködés miatt káliumtöbblet lép fel a szervezetben, az szívritmuszavarokat is eredményezhet.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Gyakran változik a felhőzet mennyisége, de említést érdemlő csapadék nem várható. Az északnyugati szél általában vagy gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő este 15, 22 fok valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de az északi völgyek, illetve a Nyírség kevésbé felhős részein néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.