A vizeleti szervek...
... arra szolgálnak, hogy egymással együttműködve megszabadítsanak minket a szervezet számára feleslegessé vált víztől és bizonyos benne oldható anyagoktól. Akár eszünk, akár iszunk, akár táplálékunk elégetésével teszünk szert vízre, ennek egy része távozni kényszerül. Kapóra is jön, mert kiváló oldószerként magával tudja vinni a fölösleges sót, mérgező anyagokat.
A vizelet összetétele azért változik, mert keletkezésének lényege, hogy az általa hátrahagyott szervezet belső környezete - szaknyelven homeosztázisa, melybe beletartozik a vér és a szövetközötti folyadék összetétele, koncentrációja - változatlan maradjon. A vizeletet kiválasztó szerv a vese. Itt dől el, hogy a vizelet a vérplazmánál hígabb lesz, azaz a szervezet felhígulását megelőzendő vizet kell ürítenünk, vagy annál koncentráltabb, merthogy túl sok só és egyéb anyagcseretermék gyűlt össze a vérben.
Szárazföldön élve nem áll mindenhol végtelen mennyiségű víz a rendelkezésünkre, tehát a szervezetnek úgy kell méregtelenítenie és megszabadulnia a fölösleges anyagoktól, hogy közben a lehető legtakarékosabban bánjon a vízzel. A vese a verejtékezés és a légzés vizet párologtató működésével összhangban - egy-egy nagyobb mennyiségű folyadék, mondjuk, sör vagy görögdinnye fogyasztása utáni időszaktól eltekintve, - végeredményben a testben keringő testnedveknél sűrűbb, koncentráltabb vizeletet gyárt.
A veséből kijutó vizelet a vizeletelvezetésben közreműködő többi szerven, a húgyvezetékeken (urether), a vizelet átmeneti tárolóegységén, a hólyagon, majd a húgycsövön keresztül áthaladva jut a külvilágba.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Vese - a vizelet forrása
A vese a gerinc két oldalán, az utolsó háti és az első két ágyéki csigolya magasságában, a hátsó hasfalon elhelyezkedő, páros, nagyjából bab alakú, mintegy 130-140 grammos szerv. Hosszanti tengelye majdnem teljesen függőleges. A jobboldali az alatta helyet foglaló máj miatt kissé feljebb szorul.
A babszemeken látható bemélyedéshez hasonló elhelyezkedésű a test középvonala felé néző vesekapu (hilus renalis). Itt mennek be a vesébe, és itt hagyják el a vesét az artériák és vénák, s innen fut le a kész vizeletet szállító húgyvezeték is.
A vesét körülvevő tok három rétegű, a legkülső (capsula fibrosa) látja el a vese hátsó hasfali és hashártyához való rögzítését, a középső (capsula adiposa) zsíros szövet, műanyag szivacshoz hasonló tulajdonságaival a rázkódástól és ütődéstől véd. Valójában a legbelső, harmadik réteg a kiválasztószerv kötőszövetes tokja.
A vese szövete velő- és kéregállományra különíthető el, csakhogy szerkezete nem olyan egyszerű. A kéreg a piramis alakú velőállományt körülvéve nem csak a vese felszínéhez közeli szövetet jelenti, hanem benyomul a vesepiramisok csúcsai közé a vesemedence irányába.
A kéreg maga is apró lebenykékből áll. A vesekapu felől érkező artériából származó kisebb artériák (arteria interlobularis) jelölik ki a lebenykék határát, s bennük helyezkednek el a tulajdonképpeni dializáló memránt is rejtő, elsődleges vizeletet képző, ún. Malpighi edénykék, a vesetestecskék (nefronok) kezdetét jelentő szövetalkotórészek. Leegyszerűsítve az artéria felől érkező hajszálerek legyezőszerűen elágazó egész pici ágainak gombolyagját kell elképzelnünk, ezek érfalán szűrődik ki a vizelet, s a gombolyagot immár a vesetestecske elvezető csatornácskájának kehelyformájú végződése (Blowman-tok) veszi körül.
A Malpighi-edénykék mini dializálómemrán-darabkáin átszűrődött "ultrafiltrátumból" naponta 170-180 liter képződik. Ebből következik, hogy mintegy ötliternyi vérünk egyetlen nap alatt rengetegszer átáramlik a vese érhálózatán, ha összességében ennyi szűrlet keletkezik. Másrészt e mennyiség nagy része vissza is szívódik, hiszen végül naponta csak mintegy 1,5 liter vizeletet ürítünk.
A visszaszívás mechanizmusa indokolja a vesetestecskék különleges felépítését. A kanyarulatos csatornácska a vesepiramis felé tartva kiegyenesedik, s a velőállományba már egyenes csőként érkezik, majd vékony hajtűkanyarulatot képez. A vérplazmával amúgy megegyező, de fehérjét egyáltalán nem tartalmazó szűrlet víztartalmának legnagyobb része ideérve már visszaszívódott, majd a hajtűkanyar csúcsán a csatornácskák, s az abban folyó vizelet visszafelé, a kéreg irányába veszi útját. A hajtűkanyart hívják Henle-kacsnak, és formája azért lényeges, mert többek között ez teszi lehetővé, hogy a vizelet az ellenáramlás elvén bekoncentrálódjék.
E folyamat részleteit és a hajszálerek, valamint a vesecsatornácskák bonyolult elhelyezkedését átugorva elég azt tudnunk, hogy az elkészült vizelet végül a piramisok csúcsa felől, a vesepapillákból érkezik a lapos, három tömlőszerű ágra osztott vesemedencébe. Belülről speciális tágulékony, ugyanakkor szivárgásmentes hámszövet, urothelium béleli, akárcsak szinte az egész vizeletelvezető rendszert. E hámszövetünk ötletes szerkezetét a hólyagnál részletesebben is megismerhetjük.
A vesemedencét is izomréteg veszi körül, ami 1-3 cm-es vízoszlopocskánként vezeti el tartalmát a húgyvezetékbe, ami gilisztaszerű mozgással továbbítja.
A húgyvezeték
A vesemedencéből induló két, 30 cm hosszú és 5 mm átmérőjű húgyvezeték (ureter) urotheliummal borított, izmos falú cső. A hasüregben először a hashártyában függőlegesen lefelé veszi útját, majd a medencét elérve lassan előrehajlik. A férfiaknál és nőknél eltérő lefutású.
Férfiaknál a végbél két oldalán megy le, a hólyag magasságába érve keresztezi az ondóvezetéket, és úgy fúródik be hátulról, jobb- és baloldalról a húgyhólyagba.
Vége a nőknél is ilyen irányból érkezik, előtte azonban a petevezető és a méhszalag alatt fut, keresztez egy fontos, a húgyhólyagot is ellátó artériát (arteria uterinát), majd a hüvely oldalsó és elülső boltozata mentén halad. Végül hátsó-oldalsó irányból, ferdén szájadzik be a húgyhólyagba, annak is az alapjába, azaz a fundusba. A ferde helyzetű nyílás teszi lehetővé a szelepszerű záródást, így ebbe az irányba akkor sem folyik vissza a vizelet, ha a hólyag "pukkadásig" telt. Sőt, a nyílást egy billentyűszerű nyálkahártyaredő is erősíti, így képes telt állapotban is további vizeletcseppeket fogadni.
A húgyhólyag - vesica urinaria
Üres állapotában leginkább citromhoz hasonló formájú, tömör tapintású szerv a medence elülső részén, a szeméremcsont mögött. Formája nőkben, ahol felülről a méh fekszik rá, némileg szélesebb. Rendkívül tágulékony. Kitágulva 300-350 ml vizeletet képes befogadni anélkül, hogy a nyomás emelkedne benne. Ebből máris tudjuk, hogy másfél liter vizelet képződése mellett naponta nagyjából ötször telítődik és ürül. Vizelési ingert akkor kezdünk érezni, amikor befogadóképességén túli mennyiség érkezik bele, és ezt is meg kell tudni tartania, immár nyomásnövekedés mellett. Telítve a hólyag fölfelé, a hasüreg irányába nyomul, és belülről ráfekszik a szeméremcsontra. Ilyenkor fölötte a hasfalat megnyomva érezhetően fokozhatjuk a vizelési ingert.
A hólyag fala igen rugalmas, csupán a két húgyvezeték és a hólyag alján eredő húgycső által határolt háromszög (trigonum vesicae) területén sima és kevésbé tágulékony. A hólyag ugyanis táguló szerv lévén nem rögzül mereven. A rögzítéshez csupán a három nyílás által bezárt terület fontos: férfiaknál viszonylag erősen hozzánő a prosztata külső kötőszövetes tokjához, nőknél lazábban rögzül, inkább csak ráfekszik az alatta fekvő szövetekre, az elülső hüvelyfalra, és a húgycső kilépése előtti területet egy izom rögzíti a szeméremcsonthoz. Ezért okozhat problémát a hólyag működésében, ha a szüléseket követően kitágult hüvely fala már nem tud kellő támaszt biztosítani a hólyagnak.
A hólyag tágulásának titka speciális falszerkezetében rejlik. Nyálkahártyája üresen redőkbe rendeződik, tágulva pedig kisimul. A nyálkahártyát urothélium borítja, melyben különleges, oldalról esernyő formájú, ún. szuperficiális sejtek vannak.
Ezek felülről teljesen beborítják az alattuk lévő hámsejteket, és széleik között kitágult állapotban is olyan szoros a kapcsolat, hogy a vizelet nem hatolhat át rajtuk. A sejtek hólyagot bélelő sejthártya-felszínét kis lemezszerű mucopoliszacharid-foltok erősítik, amelyeket a sejtben alulról rugalmas szalagocskák tartanak össze.
A nyálkahártya alatt laza kötőszövet, majd a hólyag háromrétegű izomfala következik. Belső rétege hálózatos, a középső körkörös, mely a húgycső nyílása körül megerősödve záróizmot (musculus sphincter vesicae) alkot, a külső réteg hosszanti lefutású simaizom-rostokat tartalmaz. Korábban e külső rostokat nevezték detrusor izomnak, valójában mindhárom réteg együttesen összehúzódva végzi az ürítést. Az izmok oly erősen tudnak összehúzódni, hogy a néhány óra alatt összegyűlt vizelet másodperceken belül képes távozni a húgycsövön keresztül.
A húgycső
A férfiak húgycsövének hámbélése nagyjából hasonló a nőkéhez. Maga a húgycső hosszabb, mintegy 20 cm, és oldalról jellegzetesen S-alakba hajlított, a nemi mirigyek kivezető csöve is egyben. Indulása után nem sokkal enyhe orsó alakú tágulatot képezve áthalad a prosztatán, és befogadja a prosztata-mirigyek kivezető-csöveit. Utána áttöri a diaphragma urogenitale-t, - itt található a harántcsíkolt záróizom-gyűrű -, majd belép a hímvessző barlangos testének állományába. A diaphragma alatt szájadzanak be a Cowper-mirigyek kivezető csövei, hogy ondó távozása előtt semlegesítsék a csőben található vizeletmaradékot. A húgycső aztán előre fölfelé kanyarodik a hímvessző gyökerébe, majd lefelé a hímvessző barlangos testétől körülvéve folytatja útját mintegy 14 cm-en át. Végül egy öblös tágulat után a makkon a külvilágba nyílik.
Ezzel végére is értünk a vizeletképzés szerveinek. Mostantól remélhetőleg sokkal jobban, s valóban értő tekintettel tudjuk követni az orvos magyarázatát, ha arra kerülne a sor.
Legjobban: