Hónapok óta nem iható a csapvíz ebben a kórházban

Nem iható a csapvíz a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. A betegek állítása szerint ez a probléma egyes osztályokon már hónapok óta fennáll.

„Baktériumfertőzés miatt hónapok óta nem lehet inni a székesfehérvári kórház B-épületében a csapokból” – hangzott el az RTL Híradó egyik riportjában.

Volt, hogy a vécét sem használhatták rendesen

Úgy tudják, a kórház vízhálózatát már háromszor is fertőtlenítették, a legutóbb az elmúlt hétvégén. Emiatt pedig az érintett osztályokon – például a szülészeten – 24 óráig egyáltalán nem használhatták a vizet, a vécét is csak vödörből vagy palackból öntött vízzel tudták leöblíteni.

A csapvíz továbbra sem használható. Kezet ugyan lehet mosni, de inni nem szabad belőle. Csakhogy a látogatói mosdóban ez még csak jelezve sincs.

Teljes cserére lehet szükség

Az RTL által megkérdezet vízellátási és csatornázási szakmérnök, Badacsonyi Ákos azt nyilatkozta, az öreg vízhálózatokban – főleg a nyári kánikula iején – könnyen elszaporodhatnak a baktériumok. A fertőtlenítés pedig nem feltétlenül hatásos, sok esetben csak a vízhálózat teljes cseréje jelent valódi megoldást.

Kiemelt képünk: Drónnal készült felvétel a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új, 17 milliárd forintból épült tömbjéről, amelyet május 23-án adtak át, de azóta sem használják. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!