Így változik meg a virsli 2017-ben

Szilveszter és az Újév egyik slágertermékének számít a virsli, melyből óriási választék áll a vásárlók rendelkezésére. Tartalmát tekintve a termékek azonban eltérőek lehetnek, jövőre ráadásul megváltoztatják a virsli definícióját is.

Elsősorban a gyerekek körében töretlen népszerűségű a virsli, sokuk számára a kedvenc húsételek egyike. Ellenzői szerint ugyanakkor ezek a termékek távolról sem számítanak minőségi élelmiszernek, hústartalmát pedig szójával és ízfokozóval helyettesítik. Népszerű vagy sem, szilveszterkor már hagyományszerű a virsli fogyasztása, a boltok polcai pedig a növekvő kereslet miatt szinte roskadoznak ezektől a termékektől. Hogyan választhatjuk ki a megfelelőt a termékek közül? A Szupermenta összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat!

Mennyi baromfihúst tartalmaz egy baromfivirsli?

A Magyarországon hagyományosan előállított és ismert hústermékek minőségi tulajdonságaira vonatkozó követelmények a Magyar Élelmiszerkönyvben (MÉ) olvashatók. Ebben feketén-fehéren szerepel az is, hogy mely termékeket lehet virsliként értékesíteni. A virsli megnevezés jelenleg a legfeljebb 30 mm átmérőjű, természetes, vagy műbélbe töltött húspépet tartalmazó, főzéssel hőkezelt, füstölt, (vízgőzzáró műbélbe töltött termék esetén) füstöletlen, vagy füst ízesítésű homogén metszéslapú készítményekre alkalmazható. A hústartalomnak a késztermékre vonatkoztatva legalább 40 százaléknak kell lennie, nem igaz tehát, hogy a virsli szinte semennyi húst nem tartalmaz.

Jövő augusztustól új szabályozás érvényes a virsli összetételére
Jövő augusztustól új szabályozás érvényes a virsli összetételére

További előírás a virslire vonatkozóan, hogy a termék nevében az adott állat neve (például sertés, marha, borjú, pulyka) csak akkor tüntethető fel, ha a termék hústartalmának legalább 70 százaléka az adott állatfajtából származik. Tehát például akkor nevezhető "sertésvirslinek" a termék, ha 40 százalékos hústartalmának 70 százaléka sertésből származik. Vegyes baromfihús felhasználása esetén a termék neve a "baromfi" jelzőt viselheti.

Bizonyos termékeket valamilyen kiválóságra utaló jelzővel hoznak forgalomba ("extra", "príma", "eredeti" vagy "különleges"). Erre csak akkor van lehetőség, ha a termékek hústartalma a késztermékre vonatkoztatva legalább 1,3-szorosa a jelző nélküli termékhez képest, illetve ha a termékek előállításához csak húseredetű fehérjét használnak.

Svéd kutatók megállapítása szerint kapcsolat van a feldolgozott húsok, például a szalonna és a szalámik fogyasztása és a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata között. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

A virsli burkolatának minőségét is törvényileg szabályozzák. Az előírás szerint virsli megnevezésű termékek természetes vagy műbélben hozhatóak forgalomba, amelyek burkolata lehet eltávolítható (főzés előtt és/vagy után) illetve nem eltávolítható. Ha a burkolatot nem lehet elfogyasztani a termékkel együtt, akkor figyelmeztető feliratot kell feltüntetni a csomagoláson. Ha a burkolat nem átlátszó, és más színű, mint a benne lévő virsli, a gyártó jogsértést követett el, mivel megtévesztette a fogyasztót.

Ilyen lesz az új virsli

2016. július 21-től megváltoztatták a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekre és egyes előkészített húsokra vonatkozó előírásait, az ebben foglaltakat azonban csak legkésőbb 2017. augusztus 1-től kötelező alkalmazni. Az "új" virsli esetében nő a hústartalom kötelező minimuma, bizonyos termékcsoportoknál a fehérjetartalomé is. Íme a legfontosabb változtatások:

  • Nő a minimális hústartalom: legalább 40%-ról legalább 51%-ra
  • Nő a fehérjetartalom: legalább 10%-ról legalább 11,0%-ra
  • Csökken az átmérő: legfeljebb 30 mm-ről legfeljebb 26 mm-re
  • Csökken a nátrium-klorid-tartalom: legfeljebb 2,5%-ról 2,2%-ra
  • Új szabályként jelenik meg a csontokról mechanikusan lefejtett hús mennyisége: legfeljebb 10% lehet
  • Szigorodik az állományi előírás is, miszerint légüreg nagyságnak kisebbnek kell lennie és nem tartalmazhat nagyobb ín- és kötőszöveti hártyadarabot

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!