Állandóan éhes? Fehérjehiánya van

A fehérje nélkülözhetetlen tápanyag a szervezetünkben, és sajnos előfordulhat, hogy túl keveset viszünk be belőle. Milyen jelei lehetnek ennek, milyen tünetek esetén gyanakodhatunk proteinhiányra?

Napjaink legnépszerűbb étrendjei fehérjében igen gazdagok, ezért a proteinhiánynak elég kicsi az esélye. Azonban ez nem jelenti azt, hogy mindenki elegendő fehérjét fogyaszt, és vannak olyanok, akik kifejezetten keveset esznek - például sok vegetáriánus nem pótolja megfelelően a fehérjéket, és általában azoknak is kevesebb jut ebből a tápanyagból a szervezetébe, akik túl keveset esznek.

Nehezítő körülmény, hogy a naponta javasolt fehérjemennyiség igen tág határok között mozoghat, és számos tényező befolyásolhatja, az életmódunktól a testsúlyunkig. Lássuk, milyen tünetek utalhatnak arra, hogy nem juttatunk elég fehérjét a szervezetünkbe!

8 tünet, ami vashiányra utal A vashiány sok embert érintő probléma, ennek ellenére gyakran nem derül rá fény, mivel igen változatos tüneteket produkál (már ha produkál). Éppen ezért összeszedtük, melyek azok a panaszok, melyek a leginkább jellemzik az állapotot. Kattintson! A fehérjehiány egyik tünete lehet az állandó éhség, illetve az édességek utáni sóvárgás. A fehérjék ugyanis rendkívül nagy szerepet játszanak a vércukorszint kiegyensúlyozásában. Ha a sejtjeink nem jutnak elég fehérjéhez, akkor a vércukorszintünk könnyen "ugrálni" kezdhet. Ez a kiegyensúlyozatlanság azzal jár együtt, hogy gyors energiát adó szénhidrátok után sóvárgunk, vagy gyorsan megéhezünk. Jellegzetes példája ennek az, ha valaki alacsony fehérjetartalmú reggelit eszik, és délelőtt már úgy érzi, hogy ha nem ehet egy csokiszeletet, összeesik az éhségtől.

A fehérjékre minden sejtünknek szüksége van

A fehérjékre minden sejtünknek szüksége van Szintén a fehérjehiány okozta vércukorszint-ingadozással van összefüggésben az agyműködés romlása, a koncentrációs zavarok, a zavarodottság és a kognitív képességek romlása. Amennyiben elegendő fehérjét fogyasztunk, a glükózból származó energia kiegyensúlyozott mértékben jut el az agy sejtjeihez. Ha nem viszünk be elegendő fehérjét, akkor a rövid ideig tartó éles mentális állapotot a gondolkodás zavarai, figyelemhiány, lassabb reakcióidő követheti.

Azt mindannyian tudjuk, hogy a fehérje szükséges az izmaink építéséhez - azonban a protein minden sejtünk fontos építőeleme. Nincs ez máshogy a hajunkkal, körmünkkel is, ezért a fehérjehiány ezeken jól érzékelhető. A fehérjehiány tünete lehet például a hajhullás, a haj elvékonyodása vagy a körmök elgyengülése és deformálódása. Természetesen, ezek a problémák egyéb betegségekre, például pajzsmirigyproblémákra is utalhatnak.

A fehérjehiány az izmok működését is jelentősen befolyásolja, és ha nem jut elegendő ebből a tápanyagból az izmainkhoz, azok elkezdenek leépülni, "összemenni". Azt tapasztalhatjuk, hogy gyengék vagyunk, és még azok a tevékenységek is kimerítően hathatnak ránk, amelyeket korábban könnyebben elvégeztünk.

A protein az immunrendszer megfelelő működésének a biztosításában is szerepet játszik, ezért a hiánya annak zavarait okozhatja. Például könnyebben kapunk el fertőzéseket, gyakrabban vagyunk betegek, nehezebben gyógyulunk meg, és még a legkisebb betegség is teljesen ledönthet a lábunkról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.