Kávé helyett ezzel kellene indítani a napot – 50 felett különösen hálás érte az emésztés

Sokan azonnal a kávéért nyúlnak reggel, pedig szakértők szerint érdemes lenne mással indítani a napot. Ez az apró változtatás ráadásul amellett, hogy javítja az emésztést, a közérzetre is jó hatással van.

A reggeli kávé sokak számára szinte szent rituálé: segít felébredni, és lendületet ad a napnak. A gasztroenterológusok azonban arra figyelmeztetnek, hogy nem feltétlenül ez a legjobb első lépés a szervezet számára, különösen idősebb korban, amikor az emésztés amúgy is lelassul.

Idősebb nő bögrével a kezében mosolyog.
A reggeli rutin induljon egy kis vízzel! Fotó: Getty Images

Emésztést segítő ital reggel

Kapcsolódó cikk

Ezek a szuperételek segítik az emésztést
Ezek a szuperételek segítik az emésztést

Az éjszakai alvás során a szervezet több órán át nem jut folyadékhoz, így reggel enyhe dehidratációval indulhat a nap. Reggel tehát egyből ébredés után – még mielőtt a kávéhoz nyúlnál – igyál egy pohár vizet! A víz segít újra hidratálni a szervezetet, és beindítja az emésztést is. A folyadék hatására a bélrendszer aktivitása fokozódhat, ami hozzájárulhat a rendszeresebb és könnyebb székletürítéshez.

Az életkor előrehaladtával az emésztőrendszer működése is változik. A bélmozgások lassabbá válhatnak, a bélfal rugalmassága csökkenhet, a bélflóra összetétele pedig átalakulhat. Emiatt gyakoribbá válhatnak az olyan panaszok, mint a puffadás, a gyomorégés vagy a székrekedés. Ilyenkor a megfelelő folyadékbevitel még fontosabb szerepet kap, a hidratáltság ugyanis alapfeltétele annak, hogy az emésztőrendszer megfelelően működjön.

Azoknál, akik a reggeli órákban kávéznak, alacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségekben való halálozás kockázata, mint akik a nap többi részében isznak feketét – derült ki egy közelmúltbeli kutatásból. 

Nem kell lemondani a kávéról

A szakértők hangsúlyozzák, hogy a kávét nem szükséges teljesen elhagyni, sokkal inkább a sorrenden érdemes változtatni. Ha először vizet iszol, majd 20-30 perccel később kávézol, addigra az emésztőrendszer már beindult, és kevésbé terheli meg a koffein.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!