Legújabb cikkek
Ilyen gyakran kell ágyneműt cserélni
Az ágyneműtől a pizsamán át a fogkefénkig vannak olyan személyes tárgyaink, amit nap mint nap kézbe (vagy magunkra) veszünk és használunk. Sokan viszont nincsenek pontosan tisztában azzal, hogy milyen gyakran is kellene cserélni őket ahhoz, hogy ne okozzanak esetleg egészségügyi problémákat.
Koronavírus: a felnőttek harmada nincs beoltva az EU-ban
Egyelőre nincs sürgető szükség a harmadik oltás beadására, fontosabb hogy azok kapják meg előbb a vakcinákat, akik még nincsenek beoltva - hívta fel a figyelmet az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) csütörtökön közzétett jelentésében.
Koronavírus: kor szerint így védenek a vakcinák
Százezer főre vetítve a teljes oltási sorozatot felvevők közül átlagosan 86-an fertőződnek meg és 13-an kerülnek kórházba súlyos tüneteket okozó COVID-19-megbetegedéssel - derül ki az Országos Kórházi Főigazgatóság által nyilvánosságra hozott adatokból.
Koronavírus: újabb érv a maszkviselés mellett
Számottevően lassítja az új típusú koronavírus terjedését, ha az emberek elkötelezettek a maszkviselés iránt - derült ki egy nagyszabású kutatásból. A kutatók egyszersmind azt kimutatták, melyek a leghatékonyabb maszkok a járványügyi védekezés terén.
Fájdalom odalent? Mutatjuk, mi segíthet
Az aranyérbetegség igen kellemetlen elváltozás, nem csoda, hogy minden módszert megragadunk, mellyel enyhíthetjük tüneteinket. Az egyik legolcsóbb és leghatékonyabb eszköz, amelyet bevethetünk, az ülőfürdő. Cikkünkből kiderül, hogyan alkalmazzuk.
HPV-oltás: miért fontos beadatni?
Átlagosan öt emberből négy átesik élete során humán papillómavírus okozta fertőzésen. Legsúlyosabb esetben ez akár rosszindulatú elváltozások kialakulását is eredményezheti, védőoltással ugyanakkor hatékonyan védekezhetünk a kórokozó legveszélyesebb törzsei ellen. Lássuk tehát, mit érdemes tudni a vakcináról.
Depresszióra hajlamosító tényezők
A depresszió rendkívül összetett betegség, és nem tudjuk pontosan, kinél mi váltja ki. Egyeseknél elegendő hozzá egy negatív életesemény, akár egy költözés is, míg másnál a hormonháztartás problémái vagy újabban a koronavírus-fertőzés is okolható a kialakulásáért.
Fontos nyomelem ősszel. Mutatjuk, miért
Érdemes tisztában lenni a vashiány tüneteivel, hogy felismerjük, ha baj van, és a vasat időben pótolhassuk. Testi és szellemi erőnlétünkhöz, erős immunrendszerünkhöz szükséges a vas. Ősszel pedig a megfelelő tanulmányi és munkahelyi teljesítéshez, a fertőzések elkerüléséhez, illetve gyors leküzdéséhez van szükségünk a vasra (is).
Intim változások szülés után: mi normális, és mivel forduljunk orvoshoz?
Szülés után sok nő szembesül olyan testi változásokkal, amelyekre nem igazán tudott felkészülni, mert csak elképzelései voltak arról, mi történik majd szervezetével, főképp intim testtájával a baba világra jötte után. Összefoglaltuk, mi számít ilyenkor természetesnek, és mi nem.
Hogyan ismerjük fel a depressziót?
Habár súlyos kockázatokat hordoz magában, a klinikai depressziót ma is számos tévhit és félreértés övezi a világban. A betegség közel sem tekinthető pusztán átmeneti rosszkedvnek, és fontos, hogy az érintettek mihamarabb segítséget kérjenek, mert a tünetek kezelhetők.