Az omikron a gyerekeket sem kíméli

Egyre több gyerek kerül kórházba a koronavírus omikron variánsa által okozott megbetegedés miatt az Egyesült Államokban. Szakemberek szerint aggodalomra ad okot, hogy a vírus gyorsan utat talált a védtelen - védőoltásban még nem részesülő - gyerekekhez.

Az egész világot letaroló omikron variánsnak köszönhetően az elmúlt hetekben a gyermekek körében is jelentősen megugrott a fertőzöttek, ezzel együtt a kórházi kezelésre szorulók száma. Az Egyesült Államokban például december utolsó előtti hetében átlagosan 48 százalékkal emelkedett a COVID-19 okozta megbetegedés miatt kórházi ellátást igénylő gyermekek száma az előző hetihez képest - számolt be róla a CNN.

koronavírus-fertőzés gyerekeknél
A tünetmentesfertőzésnem garancia arra, hogy később nem jelentkezik valamilyen szövődmény. Fotó: Getty Images

A karácsonyi és az újévi családi, baráti összejövetelek után a gyerekek visszatérnek a közösségbe, ami szakemberek szerint aggodalomra ad okot: nem véletlen, hogy az amerikai gyermekkórházakban sűrű januárra készülnek. "Már a delta variáns is több gyereket fertőzött meg, mint a korábbi koronavírus-változatok, az omikron ebből a szempontból még rosszabb" - nyilatkozta a CNN-nek Stanley Spinner, az egyik texasi gyermekkórház alelnöke.

Aggasztónak nevezte, hogy a felnőttekkel ellentétben, "akik közül viszonylag kevesen kerülnek kórházba" az omikron variáns miatt, egyre több az ellátásra szoruló gyerek. "Különösen az öt évesnél fiatalabbak - akiket még nem lehet oltani -, és az idősebb, részben oltott vagy oltatlan gyerekek veszélyeztetettek, jellemzően ők szorulnak kórházi kezelésre" - számolt be tapasztalatairól Spinner. Véleménye szerint egyelőre nincs rá bizonyíték, hogy az omikron variáns súlyosabb megbetegedést okozna a gyerekeknél, mint a korábbi változatok, ám azt sem látja bizonyítottnak, hogy kevésbé súlyos állapotot idéz elő. Kiemelte: a legtöbb hozzájuk bekerülő gyerek súlyos légzési problémákkal küzd, sokuknak légzéstámogatásra van szüksége.

A SARS-CoV-2 vírusnak köszönhetően megtanultuk, hogy az ilyen típusú kórokozók legnagyobb trükkje a mutáció. Átalakulnak, hogy tovább fertőzhessenek. Az omikron variáns ebben minden elődjét kenterbe veri, emiatt hatalmas fenyegetést jelent. De ennél sokkal többet tudunk róla.

Rés a pajzson

"A gyerekek könnyű célpontot jelentenek a vírus számára, az omikron nagyobb közösségeket érint és oly módon, ahogy korábban még nem láttuk. Ez újdonság tavalyhoz képest" - számolt be tapasztalatairól Juan Salazar, a connecticuti Children's Medical Center főorvosa. Jennifer Owensby, a Rutgers Robert Wood Johnson Medical School intenzív osztályának munkatársa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan dinamikusan emelkedik a pozitív tesztek aránya a gyerekek körében, ám a kórházba felvett páciensek nem feltétlenül koronavírusos tünetekkel érkeznek. Sokuk egyéb kezelésre vagy vizsgálatra készül és a tesztelés során derül ki, hogy elkapták a koronavírust. Vagyis tünetmentesek , de fertőzöttek és fertőznek. Ugyanerről számolt be Roberta DeBiasi, a washingtoni Children's National Hospital fertőző betegségekkel foglalkozó munkatársa is. A náluk elvégzett koronavírus-tesztek csaknem fele bizonyult pozitívnak, ami jóval magasabb arány, mint a korábbi hullámokban tapasztalt, legfeljebb 17 százalék. "Ez alátámasztja, hogy az omikron nagyon fertőzőképes variáns"- nyilatkozta DeBiasi a CNN-nek. A tesztelés, amiről beszélt, kiterjed a kórházba érkező betegekre - a gyerekekre is -, a személyzetre, valamint a közösségi szűrések eredményét is magába foglalja.

Enyhébb tüneteket okozhat, de hosszú távú hatásai ismeretlenek

A csecsemőktől a tinédzserekig minden korosztály tagjai érintettek lehetnek, és ugyan a tünetek - az orrfolyás, a köhögés, a láz, a kimerültség - sok esetben enyhék lehetnek, a hosszú távú következmények, szövődmények nem mindenkit kerülnek el - hívta fel a figyelmet a fertőzés okozta lehetséges veszélyekre Owensby, aki különösen a gyerekeket érintő sokszervi gyulladást tartja aggasztónak. "Ez leggyakrabban nyolc-tíz héttel a koronavírus-fertőzés után jelentkezik, jellemzően olyan gyerekeknél, akiknek nem volt alapbetegségük és akiknél nem okozott súlyos megbetegedést a vírus. Többségük tünetmentesen vészelte át a fertőzést, mégis súlyos betegek lesznek" - tette hozzá.

Roberta DeBiasi szerint egyelőre nincs jele annak, hogy megugrott volna a sokszervi gyulladásos esetek száma, de erre egyelőre nem is számítanak, mert az omikron variáns megjelenése óta - amit egy november közepén vett mintából mutattak ki először Dél-Afrikában - még nem telt el sok idő. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) eddig 5973 sokszervi gyulladásos esetről számolt be, közülük 52 gyermek halt meg. Szakemberek nem győzik hangsúlyozni: a gyerekek oltása ugyanolyan fontos, mint a felnőtteké. Erre az 5 évesnél idősebbek estében decembertől már Magyarországon is lehetőség van .

Egyre több adat igazolja, hogy az omikron szélsebesen szorítja ki a koronavírus eddig uralkodó delta változatát: a Neumann Labs diagnosztikai magánlaboratórium közlése szerint a legutóbbi eredmények alapján már a pozitív tesztek 78 százaléka volt omikronos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.