WHO: az omikron enyhébb tüneteket okoz

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevű variánsa a felső légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa, Abdirahman Mahamud.

A járványügyi szakértőnek a súlyos betegség csökkentett kockázatára vonatkozó megjegyzései egybehangzanak több más tanulmány eredményeivel, közöttük egy, a Dél-afrikai Köztársaságban elvégzett kutatáséival. A koronavírus omikron változatát a Dél-afrikai Köztársaságban diagnosztizálták először.

Egyre több és több olyan kutatást látunk, amely szerint az omikron vírusváltozat a koronavírus többi variánsától eltérően a felső légutakat fertőzi, és nem súlyos tüdőgyulladást okoz - jelentette ki újságíróknak kedden Genfben Abdirahman Mahamud, aki szerint ez "jó hír" lehet. Hozzátette azonban, hogy ennek a megerősítéséhez további kutatásokra van szükség.

Mahamud ugyanakkor arról is beszélt, hogy az omikron gyors fertőzőképessége azt jelenti, hogy heteken belül az omikron lesz a domináns változat sok helyen, különös veszélyt jelentve azoknak az országoknak, ahol a lakosság nagy része még nem kapott védőoltást.

"Ha be vagy oltva, védve vagy"

Összeszedtünk mindent, amit a januári oltási akciókról tudni kell.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének (WHO) egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó felelős vezetője azt mondta, eddig 128 országban azonosították az omikron variánst, de nem zárta ki, hogy ennél több helyen is jelen lehet, ahol nincsenek meg a technikai feltételek a diagnosztizálására. "A legfontosabb üzenet: ha be vagy oltva, védve vagy" - szögezte le Mahamud, hangsúlyozva, hogy a védőoltások továbbra is hatásosnak bizonyulnak a kórházi ápolás és a halálozás megelőzésében.

Bár még épphogy csak leszálló ágba került a negyedik hullám, a magyar felnőtt lakosság többsége szerint rövidesen máris berobban a koronavírus-járvány ötödik hulláma itthon - derült ki egy friss hazai felmérésből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!