Koronavírus: bizakodhatnak a britek

Az omikron koronavírus-változat elterjedése a korábbi vírusvariánsoknál jóval kevesebb súlyos megbetegedést okozott, és a brit oltási kampány is rendkívül sikeres. Így megvan az esély arra, hogy Nagy-Britannia újbóli teljes lezárás nélkül átvészelje az omikron okozta fertőzési hullámot - mondta keddi sajtótájékoztatóján Boris Johnson brit miniszterelnök.

Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos szerint ez a legnagyobb baj az omikronnal .

A brit oltási kampány kiemelkedő sikere, hogy Nagy-Britanniában magasabb arányú a lakosság védettsége, mint Európa bármely más országában - mondta el Johnson a Downing Streeten tartott sajtóértekezleten. Hozzátette továbbá, hogy országszerte eddig több mint 35 milliót adtak be a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető dózisából, és a 70 éven felüli korcsoportban meghaladja a 90 százalékot azoknak az aránya, akik már megkapták a harmadik oltási adagot.

Maszkos férfi sétál London utcáin, háttérben a Westminster-palota.
Maszkos férfi sétál London utcáin, háttérben a Westminster-palota. Fotó: Getty Imges

Elkerülhető a teljes zárlat

A brit egészségügyi minisztérium kedd este ismertetett legújabb adatai szerint az országszerte eddig beadott első, második és harmadik oltási adagok együttes száma megközelíti a 133,7 milliót, és a teljes felnőtt népesség csaknem 60 százaléka mindhárom dózist megkapta.

Boris Johnson a sajtótájékoztatón kijelentette: mindez, valamint a jelenleg érvényben lévő járványellenes intézkedések megteremtik az esélyét annak, hogy Nagy-Britannia a teljes zárlat újbóli elrendelése nélkül átvészelje a jelenlegi koronavírus-fertőzési hullámot. "Nyitva tarthatjuk iskoláinkat, és megtalálhatjuk a módját annak, hogy miként lehet együtt élni ezzel a vírussal" - fogalmazott a miniszterelnök.

Johnson arról is beszélt, hogy a harmadik oltási dózisok beadási kampányának december 12-én elrendelt felgyorsítása óta a kétszeresére, a korábbi 450 ezerről 900 ezer fölé emelkedett a naponta beadott harmadik adagok száma - ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban tízmillió pótlólagos emlékeztető oltási adagot adtak be országszerte. Rámutatott ugyanakkor, hogy még mindig csaknem 9 millió azoknak a jogosultaknak a száma, akik nem adatták be maguknak a harmadik vakcinadózist. Szerinte ez azért is "szívszaggató" tény, mert közülük kerül ki a COVID-19 betegség miatt intenzív osztályokon ápolt páciensek 90 százaléka.

A novemberi-decemberi oltási akcióheteket nagy siker örvendtek. Az átoltottság további növelése érdekében pedig januárban minden héten lesz újabb oltási akció a kórházi oltópontokon és egyes szakrendelőkben. Mutatjuk a részleteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.