Hamarosan elkészülhet a minden koronavírust elpusztító vakcina

Heteken belül bejelenthetik, hogy az amerikai hadsereg Walter Reed kutatóintézetének tudósai elkészültek egy olyan vakcina fejlesztésével, ami nem csak az omikron és a jövőbeli SARS-CoV-2 változatok ellen véd, hanem minden koronavírust képes legyőzni.

A Walter Reed kutatóintézet tudósainak csaknem kétéves vakcinafejlesztő munkája vezetett eredményre. A hadsereg laboratóriumában 2020 eleje óta végzik az új koronavírus DNS-szekvenálását. A kutatók már akkor eldöntötték, hogy olyan vakcina előállítására összpontosítanak, amely nemcsak a meglévő törzs, hanem minden lehetséges változat ellen hatásos lehet.

amerikai katonát oltanak
Az amerikai hadsereg minden koronavírus ellen védő SpFN vakcinája fordíthat a járványhelyzeten. Fotó: Getty Images

A Walter Reed által kifejlesztett Spike Ferritin Nanoparticle COVID-19 vakcinával (SpFN) az elmúlt év elején fejezték be az állatkísérleteket, pozitív eredményekkel. A humán kísérletek első fázisa decemberben zárult le, szintén pozitív eredményekkel, amelyek végső felülvizsgálat alatt állnak. Erről Kayvon Modjarrad, a Walter Reed fertőző betegségek osztályának igazgatója beszélt a Defense One katonai portálnak adott interjúban.

Egy tüskékkel megtűzdelt focilabda

"A vakcinánkat az összes különböző változat ellen teszteljük, beleértve az omikront is. A teljes körű nyilvános bejelentés előtt szeretnénk megvárni a klinikai adatokat, de eddig minden pontosan úgy halad, ahogy reméltük " - mondta Modjarrad. A meglévő vakcináktól eltérően a Walter Reed SpFN egy focilabda alakú fehérjét használ, amelynek 24 oldala van. Ez lehetővé teszi a tudósok számára, hogy több koronavírustörzs tüskéit rögzítsék a fehérje különböző oldalain. Az eredményekről a Translational Medicine folyóiratban számoltak be.

Kayvon Modjarrad elmondása szerint a vakcina eddigi humán kísérleti szakasza a vártnál tovább tartott, mivel a laboratóriumnak olyan tesztalanyokat kellett találnia, akiket nem oltottak be, és korábban nem fertőződtek meg az új koronavírussal. Az oltottak növekvő száma és a delta-, valamint az omikron-változat gyors terjedése ezt megnehezítette. "Az omikron esetében nincs igazán mód arra, hogy elkerüljük a vírust, úgyhogy szerintem hamarosan vagy az egész világ be lesz oltva, vagy megfertőződik" - tette hozzá.

Meg kell érteni, hogyan működik a valóságban

Az új vakcinának még át kell esnie a 2. és 3. fázisú humán klinikai vizsgálatokon. Modjarrad szerint a következő lépés az, hogy megnézzék, hogyan hat az új pánkoronavírus elleni vakcina a korábban beoltott vagy korábban megbetegedett emberek esetében. A Walter Reed egy még meg nem nevezett ipari partnerrel dolgozik együtt a szélesebb körű bevezetésen. "Ki kell értékelnünk a vakcina hatását valós körülmények között, és meg kell próbálnunk megérteni, hogyan működik olyan páciensek esetében, akiket eredetileg már beoltottak valami mással... vagy akik már átestek a betegségen " - mondta az igazgató. Hozzátette: a Walter Reed kutatóintézet 2500 alkalmazottjának szinte mindegyike részt vett valamilyen módon a vakcina közel kétéves fejlesztésében.

Járványügyi szakemberek szerint az omikron variánssal megfertőződött embereknél olyan szimptómák jelentkezhetnek, amelyek az eddig domináns - az alfa és a delta - változatok esetében nem voltak jellemzőek. Míg korábban a magas láz, az újonnan jelentkező folyamatos köhögés, valamint a szaglás- vagy ízvesztés (esetleg a kettő együtt) nyomán merülhetett fel a fertőzés gyanúja, addig az eddig azonosított omikronos eseteknél jellemzően más tünetek jelentek meg .

"Igyekszünk hosszú távon nézni a dolgokat, megérteni, hogy a vírusok hogyan mutálódnak , hogyan lesznek újabb és újabb változatok. A mi platformunk és megközelítésünk felkészíti az embereket erre a helyzetre" - fejtette ki Modjarrad.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.