Szokatlanul nagy az ózonlyuk idén

Szokatlanul nagy idén a déli félteke fölötti ózonlyuk, és máris nagyobb, mint maga az Antarktisz teljes területe - közölte csütörtökön az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata (C3S).

A Földet az ártalmas napsugaraktól védelmező ózonrétegben minden évben jelentkező lyuk átlagos indulást követően a szokásosnál nagyobbra nőtt az elmúlt héten. Az adatok arra utalnak, hogy az idei ózonlyuk a szokásosnál jóval nagyobb és talán mélyebb is lesz - mondta Vincent-Henri Peuch, a szolgálat vezetője.

A napsugárzás ezt műveli a bőrünkkel .

A kutató szerint a lyuk jelenleg hasonló a tavalyihoz, amely szintén szokásosan indult, és aztán az egyik legmélyebb és leghosszabb ideig tartó ózonhiány lett a feljegyzések 1979-es kezdete óta. Az idei lyuk is már a legnagyobb 25 százalék közé tartozik. Peuch ugyanakkor leszögezte: mindezek ellenére nincs ok az aggodalomra.

A légkörben lévő ózon elnyeli a Napból érkező ibolyántúli sugarakat; hiányában erős, az élő sejteket károsító napsugárzás éri a Földet. Az ózonlyuk szeptember közepe és október közepe között éri el maximális kiterjedését a Déli-sarkvidék fölött, és decemberre rendszerint összezárul.

Lassú regeneráció

Az egyebek közt a hűtőszekrényekben és szórófejes dobozokban használt ózonpusztító vegyszerek 1987-es betiltása óta lassan regenerálódik az ózonréteg az Antarktisz fölött. A szakértők szerint viszont a 2060-70-es évekig is eltarthat, míg teljesen lebomlanak a légkörben felhalmozódott ózonkárosító anyagok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!