Nem hiányoljuk az egyszer használatos műanyagokat

A megkérdezettek csaknem 70 százaléka nem érezte meg az egyszer használatos műanyag termékek kivonását a piacról - derült ki egy friss felmérésből.

A legkevésbé a műanyag szívószál hiányzik az embereknek, míg a nejlonzacskókat minden hetedik válaszoló hiányolta - mutatott rá az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) felmérése. Az október 8-a és november 1-je közötti online kutatásban csaknem ezren vettek részt, vagyis csaknem negyedével többen, mint tavaly.

Népszerű a papír és a szövet

Az eredmények szerint a többség 5-10 százalékkal többet is fizetne zöld csomagolásért, 65 százalék pedig egyébként is kedveli a szövetből készült táskákat. A papír is népszerű: a megkérdezettek 66 százaléka szerint az újrahasznosítható anyagok közül ez terheli a legkisebb mértékben a környezetet.

Mik azok a kis számok a műanyagtermékek alján?

Az IKSZ elismerően szólt a válaszolók tájékozottságáról, de megjegyezték, hogy az újrahasznosítás hiába népszerű, ha a megvalósítás elmarad ettől. A járvány alatt némileg vissza is esett a szelektív hulladékgyűjtés aránya, a műanyagokat például mindössze 35-40 százalék különíti el. Az italoskartonoknak pedig csupán a 20-23 százaléka hasznosul Magyarországon, míg az EU-ban majdnem az 50 százaléka.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!