Ezek a hátrányai, ha a hobbink a munkánk

Vonzó munkalehetőségnek tűnik, ha a hobbinknak megfelelően választunk állást. A valóság azonban ennél bonyolultabb, és a szenvedély olykor szenvedéssé válhat.

"Válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben" - ajánlotta Konfuciusz, a 2500 évvel ezelőtt élt kínai filozófus. A mester tanításának lehetett létjogosultsága annak idején, ám a munkapszichológia ma már másképp vélekedik erről. A koronavírus-járvány idején rengetegen átértékelték a karrierjüket, és sokan váltottak is: más pályát választva. Akadnak azonban buktatói annak, ha olyan tevékenységet keresünk főállásnak, amit korábban kedvtelésből űztünk - olvasható a BBC cikkében .

hobbi mint munka
Olykor bizony nehéz meghúzni a határokat, ha a hobbink a munkánk. Fotó: Getty Images

Fontolgatás vagy fejesugrás?

Amikor ilyesmiről ábrándozunk, érdemes megvitatnunk magunkkal, hogy szeretett hobbinkat megéri-e bürokratikus kötelezettséggé alakítanunk. Hogy miként kapcsolódunk ki a napi hajtásból, ha a munka és a szabadidőnkben űzött hobbi között már nincs határvonal. Az anyagiakat is érdemes fontolóra venni, különösen, ha a szenvedélyünk nem hoz annyi pénzt, amennyit az életstílusunk megkövetel - sorolja a szempontokat a cikk.

Vissza tud emlékezni, mikor szakított időt legutóbb a kedvenc hobbijára? Vagy mikor próbált ki valami egészen új tevékenységet pusztán azért, mert kedvet érzett hozzá? Ha nem, akkor itt az ideje bepótolni a lemaradást!

Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az emberek olyan állást keresnek, ami illik a személyiségükhöz. Egy 2021-es amerikai közvélemény-kutatásban a megkérdezettek kétharmada felelte, hogy a járvány okozta válság hatására átértékelték az életcéljukat, és 50 százalékuk az állásváltoztatást fontolgatja. Egy másik kutatásban a kétezer amerikai résztvevő 60 százaléka nyilatkozta, hogy a járvány kezdete óta egy vagy több hobbiban továbbképezték magukat, és 40 százalékuk szerint nagyon is valószínű, hogy a járványhelyzet után a korábbi hobbijuk lesz a pénzkereseti forrásuk - idézi a BBC.

Aki mer, az nyer

Kétségtelen, hogy ha olyan tevékenységgel foglalkozunk, ami örömöt szerez, az hosszú távon fokozhatja a pszichológiai jóllétünket és boldogságérzetünket - mondta a cikkben megszólaltatott klinikai pszichológus. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy a pályaváltástól nő a függetlenségünk, a hatalmunk és több értelme lesz az életünknek. Nem is kell ennél több motiváció.

Ám a váltás nem mindig egyszerű. Hiába rajongtunk korábban a hobbinkért, amikor már ezzel keressük a kenyerünket, megváltozhatnak az érzelmeink iránta. A napi rutinfeladatok, számlák, hivatalos ügyek intézése hamar kedvét szegik az embernek. Arról nem is beszélve, hogy ha a munka összefonódik a személyiséggel, akkor komoly nehézségbe ütközik "beáraznunk", meghatároznunk a valós árát. "Annyira szeretem, hogy ingyen is csinálnám, nem merek sokat kérni érte" - tétováznak egyesek a BBC karriertanácsadó szakértője szerint.

További buktató lehet, ha a szeretett munkában nem vagyunk képesek meghúzni a határokat, és ezért a magánéletünk rovására mehet, mert annyit és olyan intenzitással dolgozunk. Amennyiben úgy döntünk, hogy a szívünkre hallgatunk a pályamódosításnál, nagyon okosan kell megterveznünk minden részletet, hogy hosszú távon is elégedettek legyünk a döntésünkkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!