Sürgős beutalóval is hónapokat várt, belehalt

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény bevezetése után sok orvos elhagyta pályáját, vagy inkább a "szabad piacot", vagyis a magánegészségügyet választotta. Ez azonban olyan szintű orvoshiányt eredményezett, ami már komolyan veszélyeztetheti a súlyos betegek életét. Hallani is olyan esetekről, amikor a páciensek már menthetetlenek voltak, mire ellátáshoz jutottak volna.

"Egy vidéki nagyváros háziorvosa nem tudja a betegeit beutalni szakrendelésre a helyi kórházba, mert papíron ugyan van ellátás, de valójában vagy nincs orvos, vagy több hónapja szabadságon van. A területi ellátási kötelezettség miatt nem küldheti máshova a betegeit, ezért nem marad más hátra, mint a kiskapuk keresése vagy a várakozás, ami egy beteg életébe is kerülhet" - hívta fel a figyelmet a súlyos problémára a 444.hu cikke . A portálnak nyilatkozó háziorvos három olyan esetet is említett az elmúlt hónapokból, amikor rákos betegeit nem tudta beutalni sehova, mert nem volt szakorvos a szakrendelésen.

"Júniusban kapott sürgős beutalót, szeptemberben látta orvos"

"A helyi kórházban egyetlen nyugdíjas főorvosnő rendel a bőrgyógyászaton, akinek rengeteg szabadsága van. Tavaly nyáron már elhunyt egy idős betegem bőrtumorban , illetve annak súlyos áttéteiben. Júniusban kapott sürgős bőrgyógyászati beutalót, szeptemberben látta bőrgyógyász. Már nem volt műthető" - mesélte az orvos. Ilyenkor ez egy patthelyzet: másik város kórházába nem lehet küldeni a betegeket, a területi ellátási kötelezettség ugyanis ezt nem teszi lehetővé, a sebész viszont nem műthet meg addig senkit, amíg nincs meg a bőrgyógyászati szakvélemény.

Ilyen gyorsan terjed szét a rák A legtöbb rákban elhunyt embert a testükben szétterjedő kóros sejtek ölik meg, de viszonylag keveset tudunk arról, ahogyan ezek elterjednek. Annyi már bizonyos, hogy a folyamat meglehetősen gyors .

A szakellátás hiányát a háziorvos azzal magyarázza, hogy az új törvény miatt sokan inkább a magánegészségügyet választották az átvezényelhetőség és az éves szabadság megritkítása helyett. Az orvos szerint egyébként a fenti helyzetek elkerülése érdekében jobb lenne, ha feloldanák a területi ellátási kötelezettséget, és akkor olyan helyre kaphatnának beutalót a páciensek, ahol valóban el is látják őket, lehetőleg még időben.

magyar egészségügy, egészségügy, egészségügyi ellátás, egészségügyi rendszer
Előfordult már, hogy a betegek menthetetlenek voltak, mire ellátáshoz jutottak volna.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Összeomlóban a rendszer?

"Ez az, amikor elkezd összeomlani az egészségügyi ellátás. A háziorvosok már tisztában vannak vele, hogy nem léteznek többé ugyanazok a betegutak, mint eddig" - kommentálta a helyzetet Lantos Gabriella egészségügyi közgazdász. Ő azonban azon a véleményen van, hogy a területi ellátási kötelezettség teljes feloldása sem feltétlenül jelentene jó megoldást. Könnyen lehet ugyanis, hogy csak további káoszt és követhetetlen betegutakat szülne, ha bárki bárhova mehetne. A szakember szerint ebben a helyzetben az Országos Kórházi Főigazgatóságnak (OKFŐ) kellene intézkednie, emellett viszont egy online, központi betegirányító rendszert is létre kellene hozni.

Az idő a legfontosabb faktor ilyenkor

Hasonlóan vélekedik a probléma megoldási lehetőségeiről Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász is. Mint mondta, erős betegút-menedzsmentre lenne szükség, amelyhez egy, a valódi helyzetet tükröző ellátási térkép is kapcsolódik. Az első és legfontosabb lépés azonban az lenne a szakértő szerint, hogy meghatározzák, mennyi idő alatt kell ellátáshoz jutnia egy adott betegnek.

"Különösen a rákbetegeknél nem mindegy, hogy milyen hamar jutnak ellátáshoz. Most elképesztő, hogy mennyit kell tennie egy betegnek ahhoz, hogy ellátáshoz jusson" - fogalmazott. Hozzátette, a statisztikákból egyértelműen kitűnik, hogy a rák miatt elhalálozottak száma azért ilyen magas Magyarországon, mert a betegek nem jutnak időben ellátáshoz, illetve az ellátás egyes elemei nem épülnek egymásra. A második leglényegesebb lépés tehát az ellátási protokollok megalkotása lenne.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!