Ilyen gyorsan terjed szét a rák

A legtöbb rákban elhunyt embert a testükben szétterjedő kóros sejtek ölik meg, de viszonylag keveset tudunk arról, ahogyan ezek elterjednek. Annyi már bizonyos, hogy a folyamat meglehetősen gyors.

Egy kutatócsapat nemrég genetikailag szekvenálta tíz mellrákban elhunyt nő másodlagos daganatait, és megállapította, hogy általában a beteg sejteknek csak két vagy három hulláma indul ki az eredeti tumorból. Carlos Caldas, a Cambridge-i Rákkutató Intézet kutatója és munkatársai a genetikai vizsgálatokkal átlagosan 19 másodlagos tumorból származó mintákat tudtak kimutatni személyenként. A vizsgált személyek némelyikének azonban több száz másodlagos daganata volt - számolt be róla a New Scientist .

áttét
Az áttétek gyorsan terjednek, de a másodlagos daganatok nem mindig válnak agresszívvé - Fotó: 123rf

Mivel az összes testben lévő daganatsejt egyetlen rákos mutációjú sejtből származnak, minden beteg esetében egyfajta "családfát" tudtak felállítani, bemutatva, hogy a tumorsejtek milyen kapcsolatban álltak egymással, és arra is rájöttek, hogy milyen régen váltak szét egymástól. "A mutációk száma ténylegesen egy időmérő szerkezet, egy óra" - jelentette ki Caldas. Elmondta, hogy a mutációk mintázatai arra utalnak, hogy az elterjedésük maximálisan három eseményhez kapcsolódik, de előfordult, hogy ez a szám egy volt. "Nagyon kevés olyan esemény történik, amelynek során a tumorsejtek bekerülnek a keringésbe" - tette hozzá.

Szerencsés szerencsétlenség

Nem ez az első áttörést jelentő tudományos eredmény ezen a területen. Két évvel ezelőtt tették közzé a tanulmányt , amely bemutatta, hogyan sikerült pontosan nyomon követni egy betegben a rák evolúcióját. A kutatók pontosan ismerték, hogy mikor jött létre a daganat a páciens testében, ami lehetővé tette a számukra, hogy kialakítsanak egy idővonalat arra, hogy a rák hogyan alakult ki néhány sejtből, egészen az esetlegesen bekövetkező halálig. A tanulmány útjelzőket adott annak megértéséhez, hogy miért terjed néhány rák gyorsabban, illetve a jövőben segíthet az orvosoknak megjósolni, hogy a tumor hogyan reagálhat a terápiákra.

Az elemzést egy bélrákos megbetegedéssel diagnosztizált emberen végezték, akinek szervezetében később áttétek alakultak ki. Amikor az elsődleges rákos szöveteket sebészeti úton eltávolították, Nicola Valeri a Londoni Rákkutató Intézetben felfedezett egy csomót a férfi tüdejében. Miután biopsziával megállapították, hogy ez egy másodlagos daganat, azt is eltávolították.

De a biopszia ritka mellékhatásaként rákos sejtek maradtak hátra, a páciens mellkasfalában egy másik másodlagos tumorrá fejlődtek. Ezt a daganatot csak két évvel később, 2013-ban fedezték fel. Mivel pontosan azon a helyen alakult ki, ahol a tűt beszúrták, a daganatnak a biopsziából és a beavatkozás napjától kellett származnia. Ez a ritka eseménysorozat Valeri és munkatársai kezébe egyfajta stopperórát adott, mert pontosan tudták, hogy néhány sejt mikor kezdte meg a kétéves metasztatikus daganattá fejlődést.

Ezt az időbélyegzőt használták az összes daganat genetikai elemzéséné l, amelyeket a páciens a haláláig kifejlesztett - beleértve az elsődleges béltumort is -, hogy megtudják, hogyan változott a rák az élete során. Tudva, hogy mikor született meg a ritka mellkasdaganat, meg tudták vizsgálni azt is, hogy hány mutáció alakult ki az áttét két évvel későbbi felfedezéséig. Ez tájékoztatást adott számukra a változás üteméről, amelyet azután extrapolálhattak és felhasználhatnak a betegség előrehaladásának nyomon követésére az időben egészen a kezdetektől.

Vissza az időben

Az elemzés kimutatta, hogy az elsődleges vastagbélrák a diagnózis felállítását megelőzően öt-nyolc évvel történt. Körülbelül egy évvel azután, hogy megtalálták, az elsődleges rák áttétessé vált, és eljutott a tüdőbe, illetve a pajzsmirigybe. A pajzsmirigydaganatot végül 2012-ben fedezték fel. A beteg pedig 2015-ben halt meg egy újabb, a veséjében kialakult metasztázis miatt.

A véredényeken keresztül jutnak a rákos sejtek a nyirokcsomókból a vérrendszerbe, ezáltal terjednek el gyorsan a testben - állapították meg osztrák kutatók a Science című szaklapban megjelent tanulmányukban. A rákos betegek számára különösen rossz hír tehát, ha a nyirokcsomókat is érintik a tumoros sejtek, mivel ezáltal jóval gyorsabban alakulnak ki áttétek az egész testben. Részletek!

Valeri szerint az elemzés legnagyobb meglepetése az volt, hogy a rák mennyire gyorsan átterjedt a bélből a tüdőbe, illetve a pajzsmirigybe, de mindhárom daganat sok éven át alvó állapotban maradt, ahelyett, hogy folytatta volna a szétterjedést és növekedést. "Ez arra vall, hogy néha elég sok idő van a korai diagnózisra, és a metasztatikus terjedés megakadályozására. Azaz lehetnek olyan periódusai a betegségnek, amikor adott a lehetőség a beavatkozásra" - állítja.

Az analízis rámutatott arra is, hogy miért terjedt el olyan gyorsan a rák, majd évekig miért nem vált agresszívvá. Habár a rákos sejtek elterjedését elősegítő gén mutációja korán megtörtént, ez nem befolyásolta a további áttétek fejlődését. Ezek a daganatok nem tudtak kifejleszteni olyan komoly genetikai változásokat, amelyek a rákot agresszívebbé teszik .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.