A leggyakoribb bőrdaganatok

A rosszindulatú bőrdaganatoknak többféle formáját is megkülönböztetjük. A fényvédelem és az önvizsgálat mellett rendszeres anyajegyszűréssel is megelőzhetőek ezek a ráktípusok.

Az elmúlt évtizedekben a barna bőr vált divatossá, ezért a nyári hónapokban sokan fekszenek ki napozni, a szoláriumokat pedig az év szinte minden napján látogatják. Sokan azonban nem fordítanak kellő figyelmet a bőr védelmére, ami miatt a bőrrák előfordulása is ugrásszerűen megnőtt a közelmúltban. Bár a köztudatban a bőrrák szinte összeolvadt a melanomával, a rosszindulatú bőrdaganatok több formáját is ismerjük.

Alapsejtes bőrrák

Leggyakoribbnak az alapsejtes (nem festékes) bőrrákok, a basaliomák számítanak, amelyek a hám legalsó rétegéből erednek. Bár a többi bőrdaganatnál gyakoribbak, csak lassan fejlődnek, ritkán képeznek áttétet, illetve kezelésükre is több mód ismert - ezen okok miatt nem tartoznak a legveszélyesebb daganatok közé. Elsősorban a fénynek kitett területeken lehet megjelenésükre számítani, gyakran alakul ki például a nyakon, a vállakon, illetve a karon is. Egyes kutatások szerint a magasabb arzéntartalmú víz rendszeres fogyasztása is elősegítheti a kialakulását.

A napártalom mindkét daganattípusnál kockázatnövelő tényező, annyi különbséggel, hogy míg a laphámráknál a napon összesen eltöltött idő számít, addig a bazálsejtes típusnál inkább a leégések nyomnak többet a latban. A bőrrákról bővebben az alábbi cikkünkben is írtunk!

Tömött, gyöngyházfényű, éles szélű csomóban jelentkezik, és sokáig semmilyen panaszt nem okoz. Később azonban a közepén egy seb is keletkezik: a legtöbb ember ezzel a tünettel keresi fel háziorvosát vagy bőrgyógyászát. Fontos a korai felismerés, időben elkezdett kezeléssel ugyanis jól gyógyítható.

Elszarusodó laphámrák

A spinalioma, vagyis az elszarusodó laphámrák a hám középső rétegéből kiinduló bőrrák. A legtöbb betegnél vörös foltként jelentkezik, amely hámlik, és nem gyógyul be. Általában szemölcsös felszínű, tömött tapintatú, felszínén vaskos szarumassza figyelhető meg. Szintén általában a napnak kitett területeken láthatjuk, de a nyálkahártyán is megjelenhet.

A bőrdaganatokat a laikus szemnek nehéz felismerni
A bőrdaganatokat a laikus szemnek nehéz felismerni

Veszélyesebbnek számít az alapsejtes daganattípusnál, mivel gyorsabban fejlődik, és áttéteket is nagyobb arányban képez. Leggyakrabban a környező nyirokcsomókban, de sokszor távolabbi részeken is megveti a lábát - ez esetben különösen fontos a korai diagnosztizálás, hogy időben elkezdhessük a kezeléseket.

Melanoma

A melanoma a legritkább, de egyben a legveszélyesebb daganattípus, amely a bőrünket érinti. Ez adja ugyanis a bőrrák miatti halálozás több mint 85 százalékát. Egyik okának az ózonréteg elvékonyodása miatt megnőtt sugárterhelést szokták említeni, de nagyobb arányban okolható a túlzásba vitt napozás és szoláriumozás.

Általában egy sötétbarna vagy fekete folt jelzi, kezdeti stádiumban a bőrfelszínben helyezkedik el, később előemelkedik, benne esetleg csomó tapintható. Férfiakon inkább a törzsön, nőknél inkább a végtagokon jelentkezik, illetve kialakulásának nagyobb a veszélye annál, akinek sok anyajegy borítja a bőrét. A melanoma három stádiumát különböztetik meg. Az I-es stádiumban nincsenek áttétek, a nyirokcsomók normálisak, ekkor a gyógyulás esélye kedvező. A II-es stádiumban a környéki nyirokcsomókban is vannak rákos sejtek. A III. stádiumban a test távoli részén is képződtek áttétek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +17 °C

Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen kialakulhat eső, zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is lehet. Hajnalban északnyugat felől csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja a Tiszántúlra helyeződik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!