Magyar Kórházszövetség: adósságaikban a kórházak elmentek a falig

Az adósság folyamatosan újratermelődik, nem győzik a kórházak.

Március végén a  Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint 117 milliárd forint volt a kórházak lejárt adóssága. A lejárt kórházi adósságok tekintetében az intézmények elmentek a falig – mondta Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a szövetség konferenciáján, amiről az EconomX is beszámolt.

kórház, kórházi folyosó, kórterem
Kórházainkban folyamatosan termelődik az adósság. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Az adósság egy részét az emelkedő bérek teszik ki

Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára erre válaszul azt mondta: az lenne az ideális, ha semmilyen állami intézménynek nem lenne tartozása. Mint fogalmazott: őt is zavarja, hogy az adósság folyamatosan újra termelődik, a válságok miatt az egészségügyi ágazat finanszírozása különösen megemelkedett. Példaként említette az államtitkár, hogy az egészségügyben a bértömeg 2010-ben 271 milliárd forintot tett ki, 2024-ben pedig majdnem 1300 milliárd forintot, ez pedig 4,8-szoros növekedés. Kitért Banai Péter Benő arra is, hogy egy EU-s vállalás keretében a közkiadások hatékonyságát felülvizsgálják, ennek egyik területe az egészségügy, és itt vannak lehetőségek a hatékonyság emelésére.

Mint arról korábban beszámolunk: végrehajtási eljárás indulhatott két kórház ellen is, az intézmények legalábbis szerepelnek az adóhatóság végrehajtási listáján. Mutatjuk, mit reagáltak erre a főigazgatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!