Kiborultak az orvosok, tömeges felmondásra készülnek

A magyar egészségügy sokkal kevesebb pénzből és rosszabbul is működik, mint a régió vagy az Európai Unió más országaié. Erre pedig nem jelent megoldást az, hogy foltozgatni próbálják a rendszer hibáit – véli a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

„A háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe” – a 444.hu cikke szerint ezt szavazta meg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése szombaton.

stresszes orvos
Nagy bajban a hazai egészségügy, a hivatástudat ide már nem elég. Fotó: Getty Images

A hivatástudat ide már nem elég

A kamara elnöke, Kincses Gyula úgy fogalmazott, évtizedek óta a szabadidejük terhére vállalják, önkéntesen vállalnak ügyeleteket és műszakokat a hazai orvosok és szakdolgozók, hogy a betegek folyamatos ellátása biztosított legyen. Ez a hivatástudat azonban önmagában nem képes a végtelenségig megoldani a helyzetet, és nem elegendő a jó minőségű gyógyítás feltételeinek megteremtéséhez sem.

Éppen ezért a MOK egy újratervezett egészségügyi rendszer bevezetésére tett javaslatot. Ennek lényege at lenne, hogy vagyoni helyzettől függetlenül minden beteg megfelelő ellátásban részesüljön, a pályaképet pedig úgy kellene átalakítani, hogy az hosszú távon motiválja és meg is tartsa a dolgozókat.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint a szakdolgozók nem kapták meg a kormány által ígért béremelést. Az orvosok azonban igen, emiatt pedig a bérek közötti különbség még nagyobb, mint valaha: a szakdolgozók most csak ötödannyit keresnek, mint az orvosok.

Nem viszik tovább a hátukon a rendszert

A kamara most egy hosszú távú egészségügyi átalakítási tervezet kidolgozását követeli. Elvárásuk továbbá, hogy ebben a folyamatban a kormány képviselőin kívül a Magyar Tudományos Akadémia, a szakmai kamarák, a parlamenti pártok delegáltjai és a betegszervezetek is részt vehessenek.

Annak érdekében, hogy követeléseik megvalósuljanak, komoly lépésre szánták el magukat. „A tagság eredményes tárgyalás hiányában a kórházak ügyeleteit biztosító önkéntes többletmunka felfüggesztése, az új háziorvosi ügyeleti szerződések aláírásának megtagadása és feladatellátási szerződéseik felmondása mellett dönt” – olvasható a cikkben. A MOK szerint ezzel egyértelműen jelzik, nem hajlandóak tovább vinni a hátukon egy rossz egészségügyi rendszert.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!