Jó szakembernek tartják a háziorvost, aki nem látta el a bélcsavarodásos beteget

Az Országos Mentőszolgálat szerint egyelőre nem lehet semmit sem biztosan kijelenteni azzal kapcsolatban, hogy egy bélcsavarodással küzdő beteg nem kapott megfelelő ellátást a komáromi sürgősségi alapellátási ügyeleten.

Mint azt megírtuk, bírósághoz és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz (NNGYK) fordult egy 77 éves férfi, miután 2023 novemberében súlyos panaszai ellenére sem kapott megfelelő ellátást a komáromi orvosi ügyeleten. A férfi erős gyomorgörcsökkel küzdött, az őt fogadó orvos viszont meg sem vizsgálta, csupán annyit mondott, hogy ha a beteg „állni és ülni tud, semmi baja nincs”. Ezután lánya taxival kísérte át a magyar-szlovák határhoz közeli Révkomárom kórházába, ahol nem sokkal később bélcsavarodás miatt megműtötték.

Az NNGYK vizsgálata a betegnek adott igazat, akinek ellátásában több hiányosságot is feltárt. A Blikk az ügyben megkereste az ügyeletet szervező Országos Mentőszolgálatot (OMSZ). Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője válaszában azt közölte a lappal, hogy „a háziorvost és az asszisztenst is lelkiismeretes, jó szakembernek ismerték meg a munkatársak”. Hozzátette, mivel a hatósági eljárás még nem zárult le, „kategorikus megállapítás az ügyben nem tehető”. Kiemelte, az ügyeleteken eddig több mint 1,2 millió beteget láttak el, a betegelégedettség pedig az azt mérő ötös skálán átlagosan négy és öt között van.

A férfi az őt ért megrázkódtatás miatt sérelemdíjra tart igényt. Bírósági keresetében hatmillió forintot fogalmazott meg.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!