Pár órán múlt az élete, mégis elküldték az orvosi ügyeletről a komáromi férfit

„Ha állni és ülni tud, semmi baja nincs” – közölte az ügyeletes orvos Komáromban azzal az idős férfivel, akit nem sokkal később bélcsavarodás miatt azonnal megműtöttek egy szlovákiai kórházban.

Az eset még 2023. november elsején történt. A 77 éves Attila lánya társaságában kereste fel a komáromi orvosi ügyeletet, miután nagyon erősen görcsölt és puffadt a hasa. Mint azt a Blikk írja az érintett elmondására hivatkozva, az ügyeleten dolgozó orvos végül meg sem vizsgálta a férfit. Csupán annyit mondott a betegnek, hogy ha állni és ülni is tud, akkor valószínűleg nincs semmi baja.

Az idős férfi fájdalmai ugyanakkor ezt követően sem múltak, ezért végül lányával taxiba ültek, és felkeresték a határhoz közel fekvő révkomáromi kórházat Szlovákiában. Ott még aznap életmentő műtétet hajtottak végre Attilán, akiről kiderült, hogy bélcsavarodás okozza a panaszait. „Azt mondták, ha akkor nem viszem be az édesapámat, pár órán belül meghal” – fogalmazott a Blikk kérdésére a férfi lánya.

A történtek után a család vizsgálatot kért az ügyeletet szervezéséért felelős Országos Mentőszolgálattól (OMSZ), amely azonban nem talált hiányosságot az ügyeletes orvos munkájában, ezért kártérítést sem volt hajlandó fizetni a páciensnek. Attila ezután ügyvédet fogadott, és egyrészt megkereste a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), másrészt keresetet nyújtott be a bíróságon. Az NNGYK vizsgálata végül a férfinek adott igazat. „Nem kaptam beutalót a tatabányai kórház sürgősségi osztályára, nem gondoskodtak a szállításomról sem, illetve nem rögzítették, milyen vizsgálatokat hajtottak végre rajtam, vagy hogy mi a jövőbeni teendő” – sorolta Attila a Blikknek az NNGYK által megállapított szakmai hibákat.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.