Így változik majd a gyógyszerkiváltás a veszélyhelyzet után

A hét elején benyújtották a veszélyhelyzet és a különleges jogrend eltörléséről szóló törvényjavaslatot. Amennyiben pedig ezt megszavazza az Országgyűlés, júniustól az élet számos területén visszatérhet az ügyintézés a megszokott kerékvágásba. De mi a helyzet a gyógyszerek kiváltásával?

Harminc olyan gyógyszermolekulát választottak ki a kutatók, amelyek az előzetes vizsgálatok alapján hatékonynak bizonyulhatnak a koronavírus kezelésében - közölte Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője. Részleteket itt olvashat.

Márciusban, a veszélyhelyzetre való tekintettel vezették be azt az intézkedést, hogy meghatalmazás nélkül, a társadalombiztosítási azonosító bemondásával és saját okmánya bemutatásával bárki kiválthatja más beteg, receptre felírt gyógyszerét. Ennek célja az volt, hogy védjék az időseket, illetve csökkentsék a sorban állók számát a patikákban.

Most pedig, hogy közeledik a veszélyhelyzet vége , sokakban felmerült a kérdés, hogy ez a rendelkezés érvényben marad-e, vagy ezek után már csak hivatalos meghatalmazással lehet kiváltani hozzátartozóink, ismerőseink receptjeit. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ezért közleményben tudatta, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig a gyógyszert felírási igazolás nélkül is kiválthatja az a személy, aki a beteg társadalombiztosítási azonosító jelét közli, és saját természetes személyazonosító adatait a törvényben meghatározottak szerint hitelt érdemlően igazolja.

Ennek értelmében szeptember közepéig mindenképp marad a mostani rend, tehát nem lesz szükség meghatalmazásra. De saját iratainkat feltétlen vigyük magunkkal, mert azt kérhetik a gyógyszertárakban.

Egy százalék esélyt adtak neki, hogy túléli a koronavírust, de 50 nap után lekerült a lélegeztetőről a brit apa. A szívmelengető történetet az nlc.hu cikkében olvashatja el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!