Fertőzést kapott a füstgéptől, összes végtagját amputálni kellett

Elment egy koncertre a fiatal nő, néhány nappal később azonban rosszul lett. Kórházba került, 16 napig kómába esett, majd mind a 4 végtagját amputálni kellett.

Tavaly júniusban elment egy koncertre a 22 éves Evelyn Davis, akkor azonban még nem is sejtette, hogy az a buli lesz az utolsó, ahol önfeledten táncolhat és ugrálhat. Néhány nappal később ugyanis rosszul lett, rendkívül fáradtnak érezte magát, valamint magas lázzal is küzdött. Mivel nem sokkal később tovább romlott az állapota, kórházba szállították. Az igazi kálvária azonban még csak utána kezdődött.

fiatal nő egy kocerten
Súlyos fertőzést kapott a füstgéptől egy fiatal nő. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

16 napig volt kómában

Az édesanyám azt mesélte, azt mondtam neki, hogy hamarosan meghalok. Utána 16 napig kómában voltam” – emlékezett vissza Evelyn, akinek történetéről a Mirror is beszámolt. A cikk szerint az orvosok szepszist – vagyis vérmérgezést – és tüdőgyulladást állapítottak meg a fiatal nőnél. Amikor pedig már 10 napja  kómában volt, az orvosok rájöttek, hogy Evelyn legionella-fertőzésben szenved, amelyet vélhetően a koncerten használ füstgéptől kapott el.

A vérmérgezést, illetve a szeptikus sokkot nem könnyű diagnosztizálni, de egészen biztos, hogy valamilyen fertőzés okozza. A szepszis életveszélyes, ezért ha ezeket a tüneteket tapasztalod, haladéktalanul fordulj orvoshoz.

Összes végtagját amputálni kellett

A nő életének megmentése nagy kihívást jelentett az orvosoknak, ugyanis több belső szerve is kezdett leállni. Végül sikerült stabilizálni állapotát, a végtagok vérellátását azonban nem sikerült helyreállítani, így azok egy része elhalt. „Amikor már jobban magamnál voltam, és megláttam, hogyan néznek ki a végtagjaim, már azelőtt tudtam, hogy amputálni kell majd őket, hogy bárki elmondta volna” – mesélte a nő, aki összesen 1 hónapig feküdt kórházban, 3 és fél hónapot pedig egy rehabilitációs intézményben töltött.

Mindkét lábát térd alatt, a jobb karját a csukló fölött, a bal karját pedig a könyöke alatt amputálták. Az orvosok akkor azt mondták neki, hogy mondjon le arról, hogy valaha járni fog, szeptember 22-én azonban felállt és megtette első lépéseit műlábaival. Azóta sem adta fel terveit, hogy minél önállóbb legyen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!