Év Magánrendelője: abszolút győztes a nők magánkórháza

A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika nyerte a 2014-ben a HáziPatika.com által meghirdetett, az Év Magánrendelője díj fődíját.

Mint dr. Hupuczi Petronella, a Maternity Magánklinika szakmai igazgató helyettese elmondta, az Év Magánrendelője elismerést több szempontból is jelentősnek tartják. "Fontos, mert a közönség és a szakmai zsűri egyaránt ránk szavazott, tehát ez kettős elismerés. Mint kórház, igen nagy hangsúlyt fektetünk a szakmai munkára. Orvosaink és szakdolgozóink egyaránt komoly szakmai múlttal rendelkeznek, hazailag és nemzetközileg is elismertek. Ugyanakkor fő célunk, hogy a magas színvonalú szakmai munka mellett a pácienseink, mint szolgáltatóval is elégedettek legyenek. Ez utóbbit, azaz a betegelégedettséget mi magunk is és külső, független közreműködővel is, rendszeresen mérjük, és a visszajelzések alapján igyekszünk javítani munkánkon" - fogalmazott dr. Hupuczi Petronella. Hozzátette: a díjat nagy megtiszteltetésnek tartja, de továbbra is azon vannak, hogy folyamatosan javítsanak a munkájukon.

A nők magánkórháza

Szolgáltatásaik körét folyamatosan fejlesztik, de elsődleges céljuk a "női vonal" további fejlesztése, és ennek javítása: a Foglaljorvost.hu rendszerében! A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika a legmagasabb szintű szakmai színvonalat a maximálisan igényes ellátással kívánja összekapcsolni. A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika egyetemi klinikai múlttal rendelkező, csapatmunkára felkészült állandó szakember és szakdolgozói személyzettel, együttszülésre alkalmas egyágyas szülőszobákkal és családias, minden igényt kielégítő kórtermekkel, korszerűen berendezett műtőkkel kívánja biztosítani a szülések, a műtétek alatti, illetve utáni emberközpontú, individuális szakellátást és a szakmai szűrőprogramok lebonyolítását.

A Maternity lett az Év Magánrendelője

Elismert és tapasztalt orvosgárda

A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika alapvető küldetése a szülészet-nőgyógyászati szakma magas szintű művelése, ezen belül a megelőzés és gyógyítás, a kor tudományos fejlődésével lépést tartva kutatások végzése és szervezése (önálló kutatólaboratórium kialakítása) hazai és nemzetközi intézetekkel együttműködésben.

Jelenleg több mint 40 alkalmazott és ugyanennyi közreműködő dolgozik az intézményben. A Magánklinika törzsgárdájához tartozó orvosok többsége tudományos minősítéssel (PhD vagy DSc) rendelkezik és mind hazailag, mind nemzetközileg elismert klinikus. Többük egyetemi tanár, magántanár, vagy egyetemi docens. Szakdolgozóik többsége főiskolai diplomával, illetve mindannyian több szakirányú képzettséggel (szülésznő, műtősnő, intenzív szakápoló, aneszteziológus, illetve laboratóriumi asszisztens) rendelkezik. Fontos hangsúlyozni, hogy a magánklinika állandó személyzetén kívül eseti jellegű együttműködés keretében "külső" szakorvosok, szülésznők is hozhatják betegeiket a klinikára.

Egyszerű vizsgálattól a nagy műtétekig

A Maternity Magánklinika szakkórház a szülészet-nőgyógyászat csaknem teljes spektrumát kívánja művelni, egy, a nők és gyermekeik egészségét biztosító igényes modell-értékű szolgáltatás keretében. A klinika alapvetően négy fő területet fed le: terhesgondozás és szülészet, magzati genetika, ultrahangvizsgálat és prémium nőgyógyászat. Utóbbi keretében a fekvőbeteg osztályon mód van egyszerű beavatkozások (például punctio, kisebb excisio), kisebb műtétek (például conisatio és fractionált abrasio, méhszáj-rekonstrukció), nőgyógyászati plasztikai műtétek (például hüvelyszűkítő műtét, hüvelytágító műtét, szűzhártya-plasztika, egyszerű gátplasztika), laparosopia, illetve olyan nagy műtétek elvégzésére, mint a hüvelyi és hasi méheltávolítás, vagy a myoma kiágyazása.

A járóbeteg ellátás is rendkívül széles spektrumú: a Down-szindróma és egyéb kromoszóma-rendellenességek szűrésétől a császármetszés, myomaműtét és metroplastica utáni várandós nők gondozásán át a csecsemő-ultrahangig (agy, has, csípő) és a cukorbeteg várandós nők gondozásáig valamennyi fontos, nőgyógyászati és szülészeti vizsgálatokkal foglalkoznak.

Maternity Magánklinikában bárki akár azonnal is kaphat időpontot, a műtétekre sincs várólista. Az intézmény célja megtalálni az optimális megoldást a páciensek számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de még így is nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű - legfeljebb kevés helyen szakadozhat átmenetileg a felhőzet. Helyenként szitálás, északkeleten akár kisebb eső is előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Fronthatás továbbra sem lesz.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!