A hazai orvoshiány a legsúlyosabbak között Európában

Lakosságszámhoz viszonyítva Magyarországon az egyik legalacsonyabb a praktizáló orvosok száma az Európai Unión tagállamai között.

Becslések szerint mintegy 1,82 millió orvos dolgozik az EU-ban, közülük 377 ezren Németországban, 243 ezren Olaszországban, 216 ezren Franciaországban és 213 ezren Spanyolországban – írja 2021-es adataira hivatkozva az Eurostat, az unió statisztikai szervezete múlt pénteki közleményében. Nincs adat minden tagállamra vonatkozóan az aktívan praktizáló orvosok számáról. Ahol mégis, azok között Ausztria áll az élen: nyugati szomszédunkban átlagosan 541 orvos jut százezer lakosra. A lista túlsó végén Franciaország (318), Belgium (325) és Magyarország (330) áll. Itthon valamivel több mint 32 ezer orvos szerepel az Eurostat két évvel ezelőtti nyilvántartásában.

A közlemény kitér a gyógytornászok helyzetére is. Ennek alapján összesen 611 ezer fizioterapeuta dolgozik az EU területén, ami százezer lakosra vetítve közel 137-es átlagnak felel meg. Ugyanakkor az egyes tagállamok között rendkívül nagy a szórás. A listavezető Németországban és Belgiumban például százezer lakosra átlagosan 234 és 216 gyógytornász jut, míg a sereghajtó Romániában csupán 13. Magyarországon kerekítve 64 gyógytornászt tartanak nyilván százezer lakosra számítva: számszerűleg közel 6200-an dolgoznak ezen a területen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!