20 kilométert utaznak a budapesti halottak

A II. kerületben működő Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak patológiai osztályán novemberben kezdték meg a bonctermek padló alatti csőhálózatának cseréjét. A felújítás azonban máig nem készült el.

Hónapok óta utaztatják a halottakat

Észak-buda és Angyalföld között november óta ingáztatják 20 kilométeren át a holttesteket, és ez még így lesz egy ideig - írja a Népszava . A lap az ott dolgozóktól úgy értesült, az eredeti tervek szerint karácsonyra kellett volna elkészülni a munkával.

20 kilométert utaznak Szent János kórház halottai, Szent János Kórház holttestek boncolás kórház patológia Nyírő Gyula Kórház
November óta napi 20 kilométert utaznak Szent János kórház halottai

A felújítást azért is sürgető volt befejezni, mert amíg az tart, addig a boncolásokat a XIII. kerületben végzik, a Nyírő Gyula Kórházban, a holttesteket ezért oda és vissza kell szállítani. A felújítási munkálatok azonban még mindig tartanak, a holttesteket négy hónapja naponta 20 kilométeren át fuvarozzák a II. és a XIII. kerület között.

Rossz a lift, kézben hordják a betegeket Hetek óta kézben cipelik a betegeket a vizsgálatokra a János Kórház egyik belgyógyászati osztályáról, mert tönkrement az egyetlen betegszállító lift , és nem tudni, mikorra javítják meg. Az esteről a linkre kattintva olvasaht bővebben.

Törekszenek a munka befejezésére

A János Kórház tájékoztatása szerint a holttestek utaztatása még egy ideig folytatódik, de remélik, tavasszal be tudják fejezni a felújításokat. "A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak patológiáján a bonctermek közműfelújítása fenntartói támogatással befejeződött. A kórház légtechnikájának, valamint elektromos hálózatának felújítási munkálatai jelenleg folyamatban vannak.

A patológiai munka folyamatossága érdekében a felújítás ideje alatt a boncolások a Szent János Kórház orvosainak közreműködésével a Nyírő Gyula Kórházban történnek. Arra törekszünk, hogy mielőbb, még a tavasz végeztével befejeződjenek a munkálatok" - tudatták a lap megkeresésére.

Mint írják, a Szent János Kórház patológiája 2015-ben is bekerült a sajtóba, amikor a nagy melegben nem tudták kifogástalanul megoldani a holttestek tárolását: 80 hűtőből 10 elromlott. Emiatt bűzt érzékeltek, a holttesteket a még működő hűtőkbe helyezték át.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!