Medvehagyma: csak így szabad szedni az erdőben

A tavasz beköszöntével lassan elkezdődik a medvehagymaszezon. A hazai erdőkben azonban be kell tartani egy fontos szabályt a gyűjtés során.

A Mecsek Magyarország legismertebb medvehagymatermő területe – írja Facebook-oldalán a természeti területet kezelő Mecsekerdő Zrt. A posztban hangsúlyozzák, hogy az állami erdőkben továbbra bárki szabadon szedhet a jellegzetes aromájú növényből. Mindazonáltal akad egy lényeges korlátozás: a medvehagymalevelek kizárólag saját felhasználásra gyűjthetők engedély nélkül, méghozzá fejenként legfeljebb 2 kilogramm mennyiségben. Aki ennél többet szedne a Mecsek területén, annak engedélyt kell vásárolnia a Mecsekerdő erdészeteinél – online árverést követően.

medvehagyma
A medvehagyma a tavasz egyik nagy slágere. Fotó: Getty Images

Mint azt korábban megírtuk, a medvehagyma gasztronómiai és gyógyászati szempontból is igazi természeti kincs. Illata és íze a fokhagymára emlékeztet, és kiválóan felhasználható köretként, saláták, levesek, főzelékek, fasírtok és más húsételek fűszereként. Ezenkívül a népi orvoslás egyaránt alkalmazza felső légúti megbetegedések megelőzésére és kezelésére, emésztési panaszokra, gombás bőrfertőzésekre. Mi több, gyógynövényként vér- és vesetisztítóként is ismert.

Ha a természetben szedünk medvehagymát, nagyon kell ügyelni arra, hogy ne tévesszük véletlenül össze a hozzá nagyon hasonló gyöngyvirággal. Utóbbi ugyanis rendkívül mérgező, akár halált is okozhat. A két növény megkülönböztetését segítheti, ha ujjaink között szétmorzsolunk egy levelet: ha nem érezzük rajta a jellegzetes fokhagymás illatot, inkább ne fogyasszuk el, és azonnal mossunk kezet. Ugyancsak érdemes megemlíteni, hogy a medvehagymát érdemes frissen elkészíteni otthon, mert gyorsan megromlik. Lefagyasztva, illetve olajjal vagy ecettel tartósítva azonban hosszabb ideig is eláll.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!