Zománcként viselkedik az új fogkrém

Tajvani kutatók fejlesztettek ki érzékeny fogú vásárlóknak egy olyan fogkrémet, amely nemcsak hasonlóan működik, mint a fogzománc, hanem annak regenerálódásában is segít.

Az új fogkrémhez felhasznált új anyag akadályt képez a fog azon területein, amelyek akkor sajognak, ha forró vagy hideg ételeket eszünk.

A becslések szerint globálisan minden ötödik felnőtt panaszkodik érzékeny fogakra életének valamely szakaszában, különösképpen a 40 és 50 év közöttiek. A fájdalmakat a fog kemény, zománcos területei között lévő puhább, egy idő után fedetlenné váló dentinterületek okozzák.

Vannak olyan szerencsések, akiknek elég kétévente felkeresni fogorvosukat. A többieknek bizony félévente rá kellene szánniuk magukat a szájvizitre. Olvassa el cikkünket! A dentinterületekben több százezernyi mikroszkopikus, folyadéktartalmú csövecske található. Nyomás vagy hőmérsékletváltozás hatására a csövecskékben lévő idegekben megváltozik a folyadékok áramlásának iránya, ez pedig fogérzékenységhez és fájdalomhoz vezet. Ez főként akkor történik meg velünk, ha a fogzománc lepattogzik, túl sokat mossuk vagy a fogszuvasodás következtében eltűnik.

Míg egyes fogkrémeket kifejezetten azért fejlesztettek ki, hogy megóvjanak minket az emiatt jelentkező fogfájástól - időleges hatásúak csak, folyamatosan kell használni őket. Chun-Pin Lin professzor, a National Taiwan University fogászkutatója az American Chemical Society Nano szaklapban megjelent tanulmánya szerint az általa és kutatótársai által kifejlesztett új anyag ennél sokkal tartósabb megoldást jelenthet.

Olyan fogkrémet fejlesztettek ki, amely nemcsak hasonlóan működik, mint a fogzománc, hanem annak regenerálódásában is segít

Zselatinos alap segítségével juttatnak kalcium-karbonátot a problémás foghoz - ez és a foszforsav kombinációja abban segít, hogy kristályokat növeszt a dentinen, amelyek elzárják az ott lévő csövecskéket. Ezen kristályok mélyebbre hatolnak a dentincsövekben az eddig fejlesztett anyagoknál és sokkal tovább tartó hatást biztosítanak.

A kutatók azt remélik, hogy a fogszuvasodás miatt fellépő kisebb problémákat is sikerül megjavítani. Az anyagot kutyákon tesztelték és azt tapasztalták, hogy a szabadon lévő és fájó csövecskéket sokkal jobban el tudta fedni, mint a piacon jelenleg kapható különleges fogkrémek: a kutyák 70 nap elteltével sem éreztek idegfájdalmakat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!