Fogkő: mit tehetünk ellene?

A fogkő nemcsak esztétikai probléma, hanem komoly egészségügy problémák gyökere is lehet: a fogkő miatt visszahúzódó íny könnyen begyulladhat, és egy idő után akár a fog elvesztéséhez is vezethet. Mit tehetünk a fogkő ellen?

Természetesen, a már felgyülemlett fogkőtől csak szakemberi segítségtől szabadulhatunk meg (a javaslatok szerint félévente érdemes elvégeztetni a műveletet), de azért sokat tehetünk azért, hogy minél kevesebb plakk kerüljön a fogainkra.

Mitől sárgulnak be a fogak? A szép mosolyhoz elengedhetetlenek az egészséges fogak, és bár a legtöbb ember fogai nem olyan vakítóan fehérek, mint a reklámokban, a sárgára, sőt barnára színeződött, foltos fogak egyáltalán nem vonzóak. Kattintson a folytatásért ! Bármilyen gondosan ápoljuk is a fogainkat, a szánkban lévő baktériumokat nem tudjuk teljesen kiirtani. A baktériumok az ételmaradványokkal, proteinekkel keveredve egy ragacsos réteget képeznek a fogakon, illetve a fogak között, valamint az íny vonalán is, sőt a lepedék az íny alá is bekerülhet. Ez a plakk roncsolhatja a fogakat, fokozhatja a fogszuvasodás esélyét, az íny gyulladását is okozhatja.

A fogkövet rendszeresen szedessük le fogorvossal
A fogkövet rendszeresen szedessük le fogorvossal

A lepedék idővel megkeményedhet és otthon, házi módszerekkel már nem is tudjuk eltávolítani. Ez nem más, mint a fogkő. A fogkő megnehezíti a lepedék eltávolítását, így a problémák egyre fokozódhatnak. A következmények: a fogíny vérzése, a fogak érzékennyé válása, fogínygyulladás. A fogínybetegségeket okozó baktériumokat ráadásul egyéb súlyos betegségekkel, például szívproblémákkal is összefüggésbe hozták.

Hogyan védekezhetünk a túlzott lepedékképződés és a fogkő ellen? A legfontosabb lépés természetesen a rendszeres fogmosás . Naponta legalább kétszer, két percig érdemes fogat mosni, ennél rövidebb idő alatt ugyanis nem tudjuk elég hatékonyan eltávolítani a felgyülemlett lepedéket. Használjunk puha sörtéjű, kis fejű fogkefét, mellyel a száj hátsó részét is elérhetjük. A kutatások szerint az elektromos fogkefe hatékonyabb a lepedék eltávolításában, mint a hagyományos. Használjunk rendszeresen fogselymet! Bármennyire is alaposan mossuk meg a fogainkat, a fogak közötti területet csak fogselyem segítségével tudjuk kitisztítani.

A lepedékképződést genetikai örökségünk is befolyásolhatja, erre sajnos nincs hatásunk. Viszont az étrendünket meg tudjuk változtatni, és ez is nagyon sokat számíthat a lepedék elleni küzdelemben. Gondoljunk arra, hogy minden étkezés alkalmával a szánkban lévő, kártékony baktériumokat is "tápláljuk". Ezek a baktériumok az édes környezetben érzik magukat a legjobban, a keményítőben gazdag és cukros ételeket kedvelik a leginkább. Ha tehát ezekből kevesebbet fogyasztunk, akkor a baktériumok is nehezebben szaporodnak el. A lepedékképződés elleni küzdelem egy újabb indok arra, hogy leszokjunk a dohányzásról. Kutatások szerint a cigarettázás megnöveli a lepedék- és fogkőképződést is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!