Tévedéseken alapszik a paleo étrend

Egy új tanulmány jelent meg a The Quarterly Review of Biology szaklapban, amely szerint téves a paleolit diéta szénhidrátmentessége.

Barlanglakó őseink ugyanis nemcsak kedvelték a szénhidrátokat , legalább annyira szükségük is volt rá, mint ma nekünk, még akkor is, ha ők még nem termesztették, hanem gyűjtögették ezeket. Az tehát, hogy a paleo étrendben csak hús, hal és kevés zöldség és gyümölcs volt, kifejezetten téves.

Ha délelőtt csak gyümölcsöt eszünk és folyadékot iszunk, az még nem garancia a fogyásra, sőt. A napi többszöri, kis mennyiségű étkezés a kulcs - nézze meg erről szóló Videórendelőnket ! A kutatók az elmúlt évek régészeti, genetikai és fiziológiai kutatásaira és eredményeire alapozva állítják azt, hogy a növényi szénhidrátokra és a húsra egyaránt szükség volt az emberi evolúcióhoz: ezt pedig három millió éves fogminták és növényi maradványok (gumók és egyéb keményítőtartalmú növények maradványa) is egyaránt bizonyítják.

Ezen földfelszín alatt fejlődő növények ugyanis olyan tápanyagokban gazdagok, amelyeket gyűjtögető életmódot folytató őseink igencsak kedveltek: akkor ásták ki ezeket, amikor csak szükségük volt rájuk. A régészeti leletek is arról árulkodnak, hogy őseink kevesebbet vadásztak, mint amit korábban feltételeztünk róluk. Lehet, hogy a hús volt a kedvelt ételük, de az energiamennyiség, amit ennek megszerzésére kellett fordítani, sokkal több volt annál, mint amit ki lehetett nyerni belőle. Ehhez képest a gumók sokkal hatékonyabban biztosították az energiát.

Tévedéseken alapszik a paleo értend

Emellett több evolúcióelméleti kutatás is azt állítja: barlanglakó őseink korántsem csak húst fogyasztottak. Az agy táplálásához ugyanis több energiára volt szükség, erre pedig a keményítőben gazdag növényeket.

Ez, illetve az a kulturális/társadalmi tény, hogy őseink főzni tanultak, mind azt mutatja, hogy növényeket fogyasztottak, ezeket pedig nemcsak ízesebbé, hanem könnyebben emészthetővé is akarták tenni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!