Mi legyen a maradék fánkkal?

A fánk frissen a legfinomabb, ezért másnap és harmadnap már nem feltétlenül fogyasztjuk el szívesen. Nem kell azonban kidobni, ami megmaradt.

Hamarosan befejeződik a farsangi időszak – mutatott rá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerpazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programja Facebook-oldalán. Mutatjuk, ajánlásuk szerint milyen recepteket érdemes kipróbálnod, ha túl sok fánkot sütöttél a napokban, és nem fogyott el az összes.

farsangi fánk
Ne dobd ki a maradék fénkot, több finomságot is készíthetsz belőle! Fotó: Getty Images

Fánkok „újratöltve”

A Maradék nélkül cikke szerint a kissé már szikkadt fánkokból is nagyon finom desszerteket varázsolhatsz az asztalra, csupán egy kis kreativitás kell hozzá – na meg kidobás elől megmentett maradék. Ha például a darabokra tépkedett fánkot főzött vanília- vagy csokikrémmel leöntöd, majd az egészet megsütöd egy kivajazott, hőálló edényben, már készen is van a fánkrakottas.

Ahogy a szakértők fogalmaznak, a máglyarakás „a maradékmentő desszertek királynője”. Ugyanis nemcsak a szikkadt fánkokat tudod felhasználni hozzá, de a már megráncosodott almákat, a megkezdett lekvárokat, vagy a korábbi sütéshez fel nem használt tojásfehérjét is.

Megmaradt a kalács? Próbáld ki ezt a maradékmentő receptet.

Bármilyen maradék tésztából készíthetsz mutatós, ropogós csokoládéköntösbe öltöztetett sütinyalókákat vagy sütibonbonokat. Áztasd be egy kevés tejbe a szikkadt fánkokat, azonban ügyelj rá, hogy ne szívja meg magát túlságosan. Ezután a tésztamassza lazításhoz használhatsz egy kevés lekvárt, krémsajtot, mascarponét vagy akár tejszínt. A cél a formázható állag – ha a massza túlságosan lágy lett, adhatsz hozzá kekszmorzsát vagy babapiskótát is a kívánt állag eléréséhez. Formázz a masszából apró gömböket, mártsd őket csokiba, majd ízlés szerint díszítsd.

A fentiek mellett fánkfelfújtat is sokféle változatban készíthetsz. Érdemes kísérletezni a különféle hozzávalókkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!