Mégsem egészséges a mediterrán diéta?

Kiderült, hogy a mediterrán diétáról szóló egyik legfontosabb tanulmányhoz tartozó kutatást meghamisították.

Évek óta tele a világsajtó a mediterrán diéta jótékony hatásaival, most azonban kiderült, hogy az egyik legtöbbet hivatkozott 2013-as tanulmány kutatását valójában meghamisították - írja az USA Todayre hivatkozva a hvg.hu .

Meghamisították a kutatást
Meghamisították a kutatást

A mediterrán diéta sok zöldségen, gyümölcsön, halon, valamint zsírokban gazdag magvakon és olívaolajon alapul. 2013-ban a New England Journal of Medicine-ben jelent meg az a spanyol kormány által támogatott tanulmány, amelyben azt állították, hogy egy zsírszegényebb diétához képest a mediterrán étrend 30 százalékkal csökkenti az agyvérzés és a szívroham kockázatát. A tanulmány hitelességét már korábban is kétségbe vonták, ám néhány napja a kutatók végül maguk is beismerték, hogy nem véletlenszerű volt az alanyok kiválasztása. Ez pedig az egész kutatás tudományos módszertanát megkérdőjelezi.

"A növényi alapú étrend nem egy hóbort" Számos nemzetközi tanulmány után 2016-ban idehaza is megjelent az első tudományos minőségű írás a növényi alapú étrend létjogosultságáról. A cikk első szerzőjével, Szabó Zoltán dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakemberrel beszélgettünk. Korábbi cikkünkért kattintson !

A kutatásban ugyanis a 7 447 résztvevők közül egyeseknek az olívaolajban és magvakban gazdag mediterrán étrendet kellett követniük, míg másoknak egy zsírszegény diétát. Azt azonban, hogy ki melyik étrendet kövesse, nem véletlenszerűen határozták meg, hanem például egész családoknak írták elő ugyanazt az étrendet, de olyan is volt, hogy egy komplett falu ugyanazt a diétát követte a kutatásban.

Maga a folyóirat közölte, hogy egy éve tudnak a tanulmánnyal kapcsolatos problémákról, és azóta is a kijavításán dolgoztak, hogy most végül kicserélhessék a 2013-as tanulmányt egy újra. Ebben is szerepel ugyan, hogy a mediterrán étrendet követők kevesebb szívrohamot és agyvérzést kaptak, de a javított tanulmány már nem állítja direktben, hogy ez kizárólag a mediterrán diétának köszönhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!