Így utálhatjuk meg kedvenc ételeinket

Az utolsó falatra emlékszünk a legjobban - derült ki egy friss kutatásból. Ha tehát akkorra már kellemetlenül teleettük magunkat, ugyanaz az étel kevésbé tűnik majd vonzónak a későbbiekben.

Az eredmények alapján érdemes végiggondolni, hogy mindenáron óriási adagra van-e szükségünk a kedvenc ételünkből. A túlzott jóllakás ugyanis valószínűsíti, hogy jó ideig nem kívánjuk majd ugyanazt a fogást.

Baba Shiv, a Stanford Egyetem Üzleti Iskolájának marketing professzora úgy nyilatkozott, hogy az eredmények segíthetnek a szülőknek abban, hogy csemetéik olyan ételeket is megegyenek, amelyeket nem szeretnek. Nem arra kell ösztönözni a csemetéket, hogy egyszerre eltüntessék az összes zöldséget , hanem inkább arra, hogy kisebb mennyiséget párosítsanak a kedvenc ételeikkel, s így kellemesebb emlékkép marad róla a fejükben.

Ne egyen túl sokat kedvenc ételeiből (Fotó: Europress)

"Az emberek hajlamosak túlzottan elmerülni a kedvenc ételeik élvezetében, mégpedig a következmények felmérése nélkül. Pedig az élvezet kulcsa a mértékletességben rejlik" - tette hozzá Shiv professzor, aki a Bostoni Egyetemen dolgozó kollégáival vágott bele a kísérletbe.

Először 134 huszonkét éves átlagéletkorú diáknak adtak háromféle ízű mennyire élvezték a falatozást . A második kísérletnél gyümölcslé is volt a keksz mellett, a harmadiknál pedig csak gyümölcslé. Az eredmények alapján a legutóbbi emlék nagy szerepet játszott a fogyasztási szokások alakításában, mivel az emberek nem nagyon emlékeztek az első ízre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!