Így együnk több fehérjét

Sok fehérjét enni több szempontból is jót tehet. Segít az izmok építésében, és hosszú időre eltelít, így a diétázóknak is jól jöhet. Fogadjuk hát meg az alábbiakat!

Együnk sok kemény tojást!

Érdemes előre lefőzni egy nagyobb adagot, mert kevés jobb magas fehérjetartalmú rágcsálnivaló van a főtt tojásnál. Szendvicsünkbe is tehetjük, de kerülhet salátákba, illetve feltétként főzelékekre is, így könnyen felturbózhatjuk vele alacsonyabb fehérjetartalmú étkezéseinket.

Azoktól, akik nem esznek húst, biztosan sokan kérdezik, hogyan tudnak elegendő mennyiségű fehérjét bevinni a szervezetükbe. Pedig ez húsfogyasztás nélkül is lehetséges. Némi tervezés ugyan szükséges hozzá, de a megfelelő ételkombinációkat választva állati eredetű termékek nélkül is elég teljes értékű proteint juttathatunk a testünkbe. Részletekért kattintson!

Fogyasszunk quinoát!

A rizses, tésztás ételekben érdemes a rizs és tészta helyett kipróbálni a quinoát, amelyből mindössze fél csészényi mennyiségben 4 gramm fehérje található, ráadásul 3 gramm rost társaságában. Nem véletlen, hogy szuperélelmiszerként tartják számon: akár fogyni szeretnénk, akár izmosodni, vagy csak egészségesebben táplálkozni, érdemes beilleszteni az étrendünkbe.

A quinoát szuperélelmiszerként tartják számon
A quinoát szuperélelmiszerként tartják számon

Együnk olajos magvakat!

Ha bolti müzlit szoktunk reggelizni, akkor nem árt, ha tudjunk, hogy a legtöbb fajtában, még ha cukortartalma alacsony is, általában sok a szénhidrát és kevés a fehérje. Éppen ezért érdemes mindig hozzákeverni némi olajos magot, például mogyorót, mandulát vagy diót, amellyel megnövelhetjük fehérjetartalmát, és némi egészséges zsiradékot is juttatunk a szervezetünkbe. Napi egy marék magnál viszont ne fogyasszunk többet, mert mindegyiknek meglehetősen magas a kalóriatartalma.

Cseréljük fel a tejfölt!

Bár a tejföl és a joghurt nem ugyanaz, érdemes kipróbálni a görög fajtát, amely sűrű, krémes, nagyon finom, és nagyon sok ételhez passzol, amelyet egyébként tejföllel fogyasztunk. Ha így teszünk, akkor akár 3-4 gramm extra fehérjét is be tudunk vinni étkezésenként, ráadásul még némi kalóriát is megspórolunk. Ha a görög joghurtot kevés mézzel és túróval vagy ricottával keverjük ki, nagyon finom és fehérjében gazdag édességet kapunk.

Próbáljunk ki újfajta tésztákat!

Bioboltokban és webshopokban már sok helyen kaphatóak olyan tésztafélék, amelyek fekete babból vagy valamilyen más hüvelyesből készülnek. Ha ilyet eszünk, akkor körülbelül háromszor annyi fehérjét vihetünk be, mint hagyományos tésztákkal.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!