Hogyan főzzünk maradékból hónap végén?

Hónap végére a pénztárcánk kiürül, nehéz ilyenkor a családnak egészséges, laktató ételt varázsolni az asztalra. Ne essünk pánikba: nézzünk szét a kamrában és a hűtő polcain, biztosan találunk olyan alapanyagokat, mellyekkel kihúzzuk a következő fizetésig!

Manapság nem egyedi eset, hogy a pénzünk akár már a hónap közepén elfogy. Magyarország lakosságának nagy része pedig nem rendelkezik megtakarításokkal, melyekhez ilyen esetben hozzá lehet nyúlni. Lássuk, mit tehetünk, hogy minden nap kerüljön étel az asztalra!

Megelőzés

Segít, ha hónap elején előre megtervezzük nagyjából a havi menüt, akkor ritkábban fordul elő, hogy kifutunk a konyhapénzből.

Ugyancsak érdemes a fizetés utáni nagy bevásárláskor odafigyelni arra, hogy olyan alapanyagokat is megvegyünk, melyeket később, ha kicsit megszorulunk, elő tudunk venni a spájzból. Ilyen például a burgonya, a hagyma, a fokhagyma, a (barna)rizs, a (teljes kiőrlésű) lisztek és kétszersültek, a zabpehely és –korpa, a gyorfagyasztott halak, szárnyasok.

A nyár folyamán szorgos hangyaként az akkor olcsón megkapható idény zöldségeket és gyümölcsöket befőtt, lekvár, savanyúság stb. formájában raktározzuk el, így ősztől tavaszig élvezhetjük saját munkánk gyümölcsét. Mindezt sokkal olcsóbban és egészségesebben, mintha bolti termékeket vásárolnánk.

Ha mégis megszorulunk

Persze megeshet, hogy minden elővigyázatosság ellenére elfogy a pénzünk. Murphy törvénye szerint pont ilyenkor jelentkeznek be váratlan vendégek, vagy a gyerekhez ilyenkor esnek be a barátai korgó gyomorral egy maratoni kosarazás után. Nézzünk szét a konyhában, leltározzuk az ételkészítésre alkalmas alapanyagokat, majd használjuk kreativitásunkat!

Könnyű saláta

Nézze meg, milyen salátás receptek közül válogathat oldalunkon!Ha például burgonya, metélőhagyma, fokhagyma és olívaolaj szerepel a listánkon, akkor egy laktató salátát készíthetünk. A krumplit sós vízben, héjában megfőzzük, a metélőhagymát felaprítjuk, az olajon megfonnyasztjuk, kis idő múlva hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Majd a felkockázott főtt burgonyát a hagymás-olajos keverékbe forgatjuk, sóval, borssal ízesítjük. Melegen és hidegen egyaránt kitűnő! Ha a fagyasztóban esetleg halat is találunk, akkor a natúran lesütött hal mellé nagyszerű köret lehet.

Gyors és egészséges édesség

Ha találunk otthon zabkorpát, mézet, egy pici tejet, fahéjat és házi lekvárt, akár édességet is készíthetünk. A víz és tej keverékében elkeverjük a zabkorpát, ízesítjük fahéjjal és mézzel, majd felforraljuk. Állandó keverés mellett kb. 5 percig főzzük, ezt követően lefedve, hagyjuk pár percig állni. A házi lekvárral megkoronázott egészséges és finom reggelivel garantáltan jól indul a napunk!

Ha semmi nem jut eszünkbe, akkor irány a számítógép! Egy keresőprogramba üssük be a fellelt nyersanyagokat, 1-2 másodperc alatt többféle receptet is kidob a gép. Ha így átfordítjuk a pénztelenség miatti kellemetlen helyzetet, máris nem kudarcként, hanem sikerként éljük meg, hogy kreativitásunkkal a szinte semmiből is milyen királyi lakomát állítottunk elő!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!