Hogyan fokozzuk az energiát egészséges étkezéssel?

A munka és a család iránti kötelezettségek közötti zsonglőrködés kevesebb alvást, több stresszt okoz, és túl kevés időt hagy önmagunkra, valamint a megfelelő étkezésre. Márpedig energiára szükségünk van, melyet főként ételeinkből nyerünk.

Bármennyire is elfoglaltak vagyunk, és zsúfoltak napjaink, az egészséges, kiegyensúlyozott étrendről akkor sem szabad lemondanunk. Szervezetünk megfelelő működéséhez, és a napi stressz, valamint kimerültség elleni harcban, szükségünk van a megfelelő étkezésből nyert energiára, ennek hiányában az egyensúly ugyanis könnyen felborul, és ekkor következnek be a nem várt betegségek.

Hogy alakítja át a szervezet az élelmiszereket hajtóanyaggá?

Az energiát abból az ételből kapjuk, amit megeszünk, és abból az italból, amit megiszunk. Az energiához három fő tápanyagot használunk: szénhidrátot, fehérjét és zsírt . Ezek közül a szénhidrátok számítanak a legfontosabb forrásnak, bár a szervezet a fehérjét és a zsírt is energiává alakítja, amikor a szénhidrátkészlet már kimerült. Étkezés során a szervezet a tápanyagokat kisebb alkotóelemekre bontja, és felszívja, hogy üzemanyagként hasznosítsa azokat. Ezt a folyamatot nevezzük anyagcserének.

A szénhidrátoknak két típusa van, egyszerű és összetett, és mindkettő cukorrá (glükóz) alakul át. A szervezet a cukrot a vérben bontja le, és a vérsejtek használják fel a glükózt, hogy energiát biztosítsanak.

A legjobb élelmek a hosszantartó energiához

Az összetett szénhidrátok, mint például a magas rosttartalmú gabonafélék, a teljes kiőrlésű kenyerek és tészták, a keményítő tartalmú zöldségek a legjobb élelmiszerfélék a hosszan tartó energiához, mert lassan, kiegyensúlyozott mértékben emészthetők. Az összetett szénhidrátok a szervezet cukorszintjét is stabilizálják, aminek következtében a hasnyálmirigy kevesebb inzulint termel. Ez teltségérzetet okoz, és kevésbé éhezünk meg.

Az egészséges, energiatermelő étrendben fontos alapanyag még a fehérje (lehetőleg csirke-, pulykahús, sertésszűzpecsenye és hal), a hüvelyesek (lencse lencse és bab) és kis mértékben az egészséges, egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavak (avokádó, magok, diófélék és bizonyos olajok) is.

A megfelelő folyadékfogyasztás is fontos az energia fenntartásában, ugyanis vízre az emésztéshez, a felszívódáshoz és az energia tápanyagainak szállításához is szükség van. Így érthető, hogy a kevés folyadék energiahiányt, és fáradságot okoz.

Kerülendő ételek

A megfelelő energiaszinthez korlátozzuk az egyszerű szénhidrátokat fogyasztását. A cukorkáktól és a süteményektől kezdve a cukros üdítőkig és gyümölcslevekig az egyszerű szénhidrátok gyorsan bomlanak le, és szívódnak fel a szervezetben. Robbanásszerű kezdő energiát adnak 30-60 percre, de azután a gyors emésztés miatt hirtelen pangás áll be.

Az alkoholt és a koffeint is kerülni kell. Az alkohol depresszáns hatású, és csökkentheti az energiaszintet, míg a koffein általában egy-két órára energialökést ad, amit kimerültség követ.

Az étkezések ütemezése a hosszan tartó energiához

A napi három főétkezés, és két köztes étkezés feltétlenül fontos, vagyis ne teljen el három-négy óránál több, anélkül, hogy ennénk valamit. Próbáljunk minden étkezés alkalmával mindegyik ételcsoportból valamit beilleszteni, és ne feledjük, a gazdag rosttartalmú élelmiszerek, a fehérjék és a zsírok emésztése hosszabb ideig tart.

Még ha az életünk mozgalmas is, fontos, hogy az ételeket bölcsen válasszuk meg, hogy egész napon át tartó energiát biztosítsanak. Szervezetünk meg fogja hálálni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!