Főzzünk lekvárt télen!

Bár lekvárt elsősorban a nyári és őszi friss gyümölcsökből szoktunk főzni, a téli időszakban is akad néhány alapanyag, amivel felfrissíthetjük, vagy épp feltölthetjük készleteinket.

A nyári és őszi ízek megőrzésének egyik legjobb módja a lekvárok készítése, ami a téli időszakban bármikor rendelkezésünkre áll, ha süteményt sütnénk, vagy csak egy kis édességre vágyunk. A megszokott ízek mellett jól jön néha egy kis változatosság is, amihez a főként télen fogyasztott citrusfélék és déli gyümölcsök – de még az aszalványok is - kiváló alapanyagul szolgálnak. Felhasználásukkal ízletes és különleges lekvárok készíthetők. Frissítsék fel éléskamrájukat, és próbálják ki receptjeinket!

Narancslekvár

Hozzávalók kb. 2 kg-hoz:

90 dkg édes narancs

4 citrom

1,5 l víz

50 dkg nyers nádcukor, felmelegítve

A narancsot és a citromokat mossuk meg, vágjuk félbe, és facsarjuk ki a levét egy nagy fazékba. Vegyük ki a gyümölcsök belsejét, tegyük egy muszlinszákba, a citrushéjakat pedig reszeljük a léhez. Adjuk hozzá a vizet, és fedő alatt főzzük 2 órát. Ezután vegyük ki a muszlinzsákot belőle, és ha hűlt egy kicsit, a levét facsarjuk a fazékba. A cukrot melegítsük meg egy kicsit, majd tegyük a fazékba. Kis lángon hagyjuk, hogy feloldódjon, majd forraljuk fel és főzzük 15 percig, amíg megdermed. Ezután vegyük le a tűzről, szedjük le róla a habot, és hagyjuk 5 percig pihenni, majd sterilizált üvegekbe adagoljuk. Zárjuk le a tetejét, és fejjel lefelé hagyjuk kihűlni.

Gyömbéres citromlekvár

Hozzávalók kb. 1,8 kg-hoz:

1,2 kg citrom

150 g friss gyömbér meghámozva, finomra reszelve

1,2 l víz

50 dkg nyers nádcukor, felmelegítve

A citromot szeleteljük fel, vegyük ki belőle a magokat, majd a gyömbérrel és a vízzel együtt tegyük egy nagy fazékba. Fedő alatt, 2 órát főzzük, majd hozzáadjuk a cukrot, hagyjuk elolvadni, majd felforraljuk, és 5-10 percig főzzük, amíg megdermed. Ezután vegyük le a tűzről, szedjük le róla a habot, és hagyjuk 5 percig pihenni, majd sterilizált üvegekbe adagoljuk. Zárjuk le a tetejét, és fejjel lefelé hagyjuk kihűlni.

Aszalt sárgabarack dzsem

Hozzávalók kb. 2 kg-hoz:

68 dkg aszalt sárgabarack

9 dl almalé

2 citrom leve és reszelt héja

35 dkg nyers nádcukor, felmelegítve

5 dkg blansírozott mandula , durvára vágva

A barackot és az almalevet tegyük egy fazékba és 1 éjszakát hagyjuk állni. Másnap a citromok levével és reszelt héjával tegyük fel főni. Miután felforrt, 15-20 percig főzzük alacsony lángon, amíg a barack megpuhul. Adjuk hozzá a meleg cukrot, hagyjuk elolvadni, majd forraljuk fel, és főzzük 15-20 percig, amíg megdermed. Adjuk hozzá a mandulát, és hagyjuk 15 percig állni. Végül sterilizált üvegekbe adagoljuk. Zárjuk le a tetejét, és fejjel lefelé hagyjuk kihűlni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!