A legjobb pite, amit valaha készíthetünk

Ennek az édességnek a tésztája annyira egyszerű, hogy kezdők is nyugodtan belevághatnak az elkészítésébe, a végeredmény pedig egy nagyon mutatós és finom édesség.

Az alábbi mennyiségek egy nagy méretű tepsinyi adaghoz elegendők, kisebb tepsi használata esetén felezzük meg a hozzávalókat.

Hozzávalók:

A töltelékhez:

  • 1,4 kg erdei gyümölcs (lehet fagyasztott is, de kiolvadás után csepegtessük le)
  • 200 gramm cukor
  • 3 evőkanál kukoricakeményítő
  • 250 gramm csokoládépasztilla

A tésztához:

  • 1 kg sima liszt
  • 200 gramm cukor
  • 2 teáskanál tengeri só
  • 455 gramm hideg, sótlan vaj felkockázva
  • 3 tojás
  • 120 ml hideg víz
  • tojás a tészta lekenéséhez
  • ízlés szerint porcukor

Csokis-erdei gyümölcsös pite

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Vajazzuk ki a tepsit. A töltelékhez egy kis tálban keverjük össze a cukrot és a kukoricakeményítőt, majd szórjuk a gyümölcsökre, és óvatosan keverjük át. Ezután egy tálban keverjük össze a lisztet, a sót és a cukor másik felét. Tegyük bele a kockázott vajat, és kézzel vagy géppel dolgozzuk össze a liszttel addig, míg morzsás állagú tésztát nem kapunk. Egy másik tálban keverjük össze a tojásokat a hideg vízzel, készítsünk mélyedést a lisztes keverék közepébe, majd töltsük bele a keveréket. Gyúrjuk addig, míg a tészta össze nem áll. Osszuk ketté a tésztát, lisztezett deszkán nyújtsuk ki az egyik felét, tekerjük fel a sodrófára, és tegyük át a kivajazott tepsibe.

Szórjuk meg egyenletesen előbb a csokoládépasztillákkal, majd a gyümölcsökkel. Nyújtsuk ki a tészta másik felét, és fedjük be vele a gyümölcsös csokiréteget. A tészta széleit hajtsuk vissza tepsi pereme mentén, majd kenjük le felvert tojással. Éles késsel vágjunk néhány nyílást a felső tésztarétegbe, majd süssük 30-40 percig. Ha kihűlt, porcukorral is megszórhatjuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!