Így találtak fel a defibrillátort

A szív leállása esetén néhány percig még jó eséllyel meg lehet menteni a beteget, ha rendelkezésre áll az ehhez szükséges életmentő defibrillátor. De vajon hogyan működik, és hogyan ment életet ez a készülék?

A csirkéktől a kórházakig

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan jöttek rá a kutatók a kamrafibrilláció esetén bevethető életmentő eljárásra, több mint 200 évet kell visszamennünk az időben.

1775-ben Peter Abilgaard dán állatorvos fedezte fel, hogy az áramütés miatt elpusztult csirkék szíve egy újabb elektromos kisülés segítségével újraindítható. Azt, hogy ugyanez az elv az emberi kamrafibrilláció esetén is bevethető, csak 1899-ben írták le, az első "éles", emberen végzett defibrillálás pedig 1947-ben történt. A tudományos irodalomba Ross professzor felismerése alapján került a módszer.

Túl sok! Magyarországon vezető haláloknak számít a hirtelen szívhalál, azaz a szív és a keringés váratlan leállása. Naponta 70 ilyen eset történik.

A defibrillátorok működési elve ma is megegyezik a dán állatorvos által felismertekkel: a készülék segítségével áramot vezetnek a szívbe , és ezzel a sokkolással kioltják a szívizom kaotikus elektromos tevékenységét. Ez az elektromos csend lehetőséget ad rá, hogy a szív normális működése újrainduljon.

Tényleg minden perc számít

A hirtelen szívhalál bárhol, bárkinél, előzetes figyelmeztető jelek nélkül is bekövetkezhet, még fiatal, egészséges embereknél is. Ilyenkor is megtalálható - utólag - a szívbetegség rejtett fennállása. Az esetek döntő részében a súlyos összeomlás hátterében az úgynevezett kamrafibrilláció áll, amikor a szívizomzat elektromos tevékenysége kaotikussá válik, és lehetetlenné teszi a szív normális működését.

A defibrillációra ugyanis csak kevés idő áll rendelkezésre.
A defibrillációra csak kevés idő áll rendelkezésre. Fotó: 123rf

Ha viszont a defibrillátor csak az orvosok számára, kórházakban, rendelőkben és mentőkocsikban hozzáférhető, fennáll a veszélye, hogy a nyílt utcán egy hirtelen szívhalál esetén a beteg nem jut időben megfelelő ellátáshoz, aminek tartós, vagy akár végzetes károsodás, halál lehet a következménye. A defibrillációra ugyanis csak kevés idő áll rendelkezésre.

Érdekli? Szeretne többet tudni a szív- és érrendszeri betegségek kezeléséről, megelőzéséről, a táplálkozás, a mozgás, a stressz szerepéről? Érdeklik a magas vérnyomással, a magas koleszterinszinttel, elhízással, diabétesszel kapcsolatos legújabb hírek, kutatások? A rovat további cikkeit ide kattintva éri el!

Minden eltelt perccel egyre csökken a beteg túlélési esélye: ha az újraélesztés elkezdődött, akkor percenként 3-4 százalékkal, ha nem, akkor percenként akár 7-10 százalékkal is kevesebb esély van rá, hogy a beteg túléli a szívleállást. Az egyre súlyosabbá váló oxigénhiány ugyanis károsítja az agyat, 4-5 perc után már maradandó károsodást szenved ez a szerv. Épp ezért gyakran az egyszerű járókelőkön múlik, hogy sikerül-e megmenteni egy ember életét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!