Rosszul lett egy utas, de a BKV dolgozója nem adta oda a defibrillátort az életmentéshez

Vizsgálatot indított a BKV, miután szemtanúk beszámolói szerint egyik munkatársuk nem adta át a defibrillátort, amikor egy utas rosszul lett.

Egy szemtanú arról számolt be a Facebookon, hogy december 3-án este hiába kérték egy ájult férfihez az utasok a defibrillátort a Határ úti metrómegálló lépcsőjénél, nem kapták azt meg a BKV munkatársaitól. Miután a férfi összeesett, többen a segítségére siettek, elkezdték az újraélesztést. A szemtanú szerint a BKV egyik dolgozója kijött a forgalmi irodából, és arra hivatkozva, hogy úton vannak a mentők, és hogy a készüléket csak a metró területén lehet használni, nem adta át a defibrillátort.

A mentők pár percen belül megérkeztek a helyszínre, és kórházba vitték az ájultat. Négy szemtanú a rendőröknek is elmondta a történteket.

A Szeretlek Magyarország megkérdezte a BKV-t is az ügyben. Azt írták, ritka, elszigetelt esetről van szó, ami miatt belső vizsgálatot rendeltek el, amely jelenleg is tart.

Azt tudjuk biztosan, hogy az érintett munkatárs nem működött közre abban, hogy a helyszínen tartózkodók használhassák a defibrillátort, de a vizsgálat célja, hogy minden körülményt teljes körűen tisztázzon a társaság” - közölték.

Azt is írták, hogy a BKV-nál nincsen olyan szabályozás vagy előírás, amely tiltja a metró területén elhelyezett defibrillátorok metróterületen kívüli alkalmazását, különösen nem vészhelyzet esetén. „Mivel a készülék a BKV Zrt. tulajdona, amelyért a szolgálatban lévő munkatárs felelősséggel tartozik, a megfelelő eljárás nem a készülék átadása lett volna, hanem az, hogy az ügyeletes maga viszi ki a defibrillátort a rosszulléttel küzdő személyhez, és közreműködik annak szakszerű használatában.”

Címlapkép (Illusztráció): Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?